Elnézést kértek a Vasas-játékosai?
Sugár András, a Westel vezérigazgatója megemlítette, hogy egy ilyen jellegű verekedésnél a kezdeményező csapat - vagyis a Vasas - edzője a hibás, mert nem tartja vissza a játékosait. "Ez gengszterizmus - jelentette ki határozottan - ki kell szűrni az ilyen eseteket."
Az Index úgy értesült, hogy az olimpiai bajnok Vári Attila könnyeivel küszködve hagyta el az ütközet színhelyét, és az ökölpárbaj miatt néhány - nem résztvevő - Vasas-játékos már elnézést is kért "riválisaitól". (Nem mellékesen a két csapat a decemberi Szuperkupa-döntőben is összecsapott)
A sportágat kiemelten támogató Hewlett Packard képviseletében megjelenő Beck György gratulált a csapatnak, ám ettől függetlenül a szponzorációt felfüggeszti az eset kivizsgálásáig.
Könnyebben sérültek játszhatnak a BL-fináléban
A pénteken Budapesten rendezendő Bajnokok Ligája négyes döntőjében a könnyebben sérült Kovács Olivér és Sugár Sándor - előbbinek a lába, utóbbinak a szemhája repedt fel - ott lehet a medencében, ám az olimpiai bajnok Kiss Gergő - őt hárman verték ököllel - játéka továbbra is kérdéses, miután kétoldali arccsonttörést szenvedett.
Kiss amúgy épp Szegeden tartózkodik, ugyanis büntetőjogból vizsgázik az egyetemen. Állapota amúgy stabilizálódhat, de játékáról az orvosok döntenek, valószínűleg csütörtökön. Maga a bajnokcsapat szakvezetője, Kovács István azt taglalta, hogy saját felelősségére medencébe szállhat a balkezes játékos, de ő ezt egészségének megőrzése érdekében nem támogatja.
Az elnök: elrettentő büntetések lesznek
Az Európai Vízilabda Szövetség (LEN) képviseletében megjelent Szakadáti László kifejtette, amennyiben a szövetség hatáskörébe tartozna az eset, még az sem elképzelhetetlen, hogy egy évre eltiltják mindkét csapatot, mint ahogyan az a 95-ös dunkerque-i junior világbajnokságon történt a horvát és az olasz csapat esetében.
Martin György a hazai szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy példát fognak statuálni a büntetésekkel, és megjegyezte, hogy az sem kizárt, hogy elrettentő lesz az eltiltások mértéke.