Pólódöntő:a rendőrség is nyomoz

A X., Kerületi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság büntette miatt eljárást indított a vasárnapi, a Kőér utcai uszodában megrendezett Dominó-BHSE-Vasas-Plaket vízilabda bajnoki döntőn kitört verekedés miatt.
Mint ismert: a találkozón másfél perccel a lefújás előtt tömegverekedés alakult ki a játékosok között a medencében, melynek következtében a Domino olimpiai bajnok játékosa, Kiss Gergely ötszörös arccsonttörést szenvedett.

Ismeretlen tettesek ellen nyomoznak

Ezek után némiképp meglepetésre a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága hivatalból indított eljárást csoportos garázdaság bűntette elkövetésének alapos gyanújával ismeretlen tettesek ellen.

Érdeklődésünkre a X. Kerületi Rendőrkapitányságon nem kívántak részleteket elárulni a nyomozásról. Így egyelőre nem tudni, milyen forrásból értesültek a vízilabda-mérkőzésen történekről.

Tizenöt nap múlva adnak információt

Az sem nyilvános, milyen nyomozati cselekmények várhatók - vagyis például kiket akar meghallgatni rendőrség. A vizsgálati osztály vezetője mindössze annyit közölt, hogy várhatóan tizenöt nap múlva tudnak érdemi információkkal szolgálni.

A szövetség is vizsgálódik

Az eset után vizsgálatot indított a szövetség is, melynek értelmében a Vasas szakosztályigazgatója, és edzője Méhes Jenő, illetve Somossy József, valamint Szívós (Honvéd), továbbá Varga Tamás, Varga Zsolt és Mátyás Zoltán (Vasas) mellett Hesz Máté (Vasas) ellen is fegyelmi eljárást kezdeményez a versenybíróság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31