Ecclestone megfenyegette a Ferrarit

Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú vezetője dühös lenne, ha a vasárnapi Monacói Nagydíjon a Ferrari vezetői ismét a boxutcából döntenék el a végeredményt, és ettől "el is tiltotta" őket. Ecclesstone szerint az eset nem tett jót a Forma-1-nek, ám egy csapat hiábja miatt nem kell az egész sportágat hibáztatni.
"Nem lenne bölcs dolog, ha újra ezt tennék, a szurkolókkal együtt én is nagyon dühösen fogadnám. Csak akkor lenne elfogadható a döntés, ha a világbajnoki cím sorsa múlna ezen, de Michael Schumacher már 27 ponttal vezet" - mondta Bernie Ecclestone.

Bernie Ecclestone
"Számomra is kellemetlen meglepetést jelentett az ausztriai incidens, elegánsabban is megoldhatták volna a helycserét. De ők megsértették az embereket, s ez nem tett jót a Forma-1-nek. Sejthették, hogy a rajongóknak sem tetszik majd a dolog, de ezt figyelmen kívül hagyták. A Ferrari miatt azonban nem lehet az egész sportágat hibáztatni"- folytatta a Forma-1 vezetője.

A spielbergi versenyen szinte végig Barrichello vezetett, de az utolsó körökben látványosan lassított, s végül közvetlenül a cél előtt - a csapatvezetés utasítására - átengedte az első helyet. csapattársának, a négyszeres világbajnok Michael Schumachernek. A német az eredményhirdetésnél nem állt a dobogó legfelső fokára, hanem brazil csapattársát küldte oda, s a kezébe nyomta a győztesnek járó trófeát is.

A verseny utáni nemzetközi sajtótájékoztatón is eltértek a hagyományoktól, Barrichello szólalt meg először, s csak őt követte az idősebbik Schumacher-fivér.

h i r d e t é s

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) június 26-án vizsgálja ki a világszerte vihart kavaró befutó körülményeit. A Motorsport Világtanács következő, párizsi meghallgatásán az első helyet átadó brazil Rubens Barrichellónak, a győztes német Michael Schumachernek, valamint a Ferrari több vezetőjének kell részt vennie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19