Tóth Imre góljaival kezdődött
A nagy öreg, a 39 éves Tóth Imre viszont egyenlített, és még az első negyed vége előtt Bárány is betalált. Ekkor minden szépnek tűnt, a folytatásban azonban kiderült, hogy a Honvédnál ekkor volt utoljára az előny. Igaz kellett mindehhez, hogy a bírók néhány gyors emberelőnyt adjanak a görögöknek - be is lőttek kettőt -, no meg az is, hogy pár másodperccel a negyed vége előtt Tomakosz nagy gólt lőjön. A félidő így 4-3-mal zárult, a harmadik gólunkat is Tóth lőtte.
A harmadik negyedben aztán a görögök az eddiginél is nagyobb sebességre kapcsoltak, valósággal állva hagyták a vasárnap ötödik meccsen bajnokságot nyerő Honvédot, és ekkor vált érezhetővé a mieink fásultsága. A görögök megléptek, Kalakonasz és Hacisz vezérletével a zárónegyedre 8-4-re, majd 9-5-re is vezettek.
Egy magyar így is örülhetett
A hajrában aztán nagyon összekapta magát a magyar bajnok, a nézők fergeteges buzdításban részesítették a csapatot - Biros is megrázta magát -, ám mindez csupán arra volt elég, hogy csökkenjen a különbség. A Pireusz a tavalyi ezüstérme után - akkor a Dubrovnik bizonyult jobbnak a gárdánál - idén, immáron Kásás Zoltánnal elhódította a trófeát.
A pénteken szenzációsan játszó Kiss Gergőre ezúttal nagyon figyelt a rivális, és a sérülését alig kiheverő olimpiai bajnok ezúttal nem is talált a kapuba. Nem járt jobban Molnár Tamás sem. A krónikához hozzátartozik méh, hogy a görög csapat kétszer annyit játszhatott létszámfölényben, mint a mieink.
A harmadik helyet a Kásással és Steinmetzcel felálló Possilipo kaparintotta meg, miután a tavalyi első Dubrovnikot legyőzte.
|
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
Rovataink a Facebookon