Fáradság és bizonytalanság
|
Kemény annyi kommentárt fűzött jelöltjeinek névsorához, hogy néhány sérülés illetve a fegyelmi eljárás és néhány jelöltjének fáradtsága okoz némi bizonytalanságot, ezért hívott meg a keretbe a tervezett 18-nál hárommal több játékost.
Molnár három hétig nem foghat labdát a kezébe
- Molnár Tamás ugyan kerettag, de egyelőre nem számíthatok rá, mert olyan ujjsérülést szenvedett a szombati BL-döntőn, hogy három hétig nem foghat labdát a kezébe.
A kimaradt klasszisokkal kapcsolatban azt mondta, hogy elsősorban az athéni olimpiára kell csapatot építenie, s ezért tekintett el például a 34 és fél éves Kósz beválogatásától, függetlenül attól, hogy az elmúlt hetekben szenzációs formában védett a Vasas kapusa. A két bajnokról azonban nem szólt. Annyi azonban bizonyos, hogy Märcz már tavaly sem kapott helyet a világbajnokságon, a center és szellemi vezér, Varga Zsolt helyét pedig feltehetően másokkal kívánja betölteni Kemény. Varga amúgy tavaly már nem tudott meghatározó játékos lenni.
Már az olimpia a cél
- Kettős a feladat: egyrészt az augusztusi Világliga döntőre és Világ Kupára kell ütőképes, jó formában lévő válogatottat felkészíteni, másrészt tényleg az elsődleges cél a most még távolinak tűnő athéni olimpia - összegzett a szakvezető.
|
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon