Kiss Gergely ígéri: nem lesz revans

Kiss Gergely, a Domino-BHSE olimpiai bajnok vízilabdázója elfogadja a Vasas pólósainak bocsánat kérését, bár úgy érzi, ezt megtehették volna rögtön a meccs után is. Azonban ígéri, nem lesz "visszavágó", és bízik benne, az eset egyedi marad a magyar pólózás történetében.
"Üdvözlettel és békével" - ezzel zárja sorait az olimpiai bajnok Kiss Gergely, válaszolva azoknak a Vasas-játékosoknak, akik megtámadták és súlyos sérülést okozva megverték őt a május 19-i Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntő mérkőzésen, majd a múlt pénteken nyílt levélben kértek tőle bocsánatot tettükért.

"Talán valóban szerencsésebb lett volna közvetlenül a mérkőzés után jelezni sajnálkozásotokat, de jobb későn, mint soha! Sajnos a törések nyomai megmaradnak" - fogalmaz Varga Tamásnak, Varga Zsoltnak, Hesz Máténak és Mátyás Zoltánnak címezve szavait a balkezes klasszis.

Az MTI-hez eljuttatott reagálásában Kiss biztosítja az azóta súlyos büntetésben, egy-másfél éves eltiltásban részesített angyalföldi pólósokat, hogy a maga részéről tudomásul veszi a levelükben foglaltakat, és lezártnak tekinti az ügyet, nem fontolgat senki - sem ő, sem valamelyik csapattársa - revansot.

"Bízom abban, hogy az ügyben eljáró független személyek és szervezetek döntéseikkel azt segítik elő, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló eset, tanúság legyen, ami történt, minden lappangó indulatnak. Tanulnia kell ebből sportolónak, sportvezetőnek és mindenki másnak, akinek élő kapcsolata van a sporttal. Ez az eset intő példa, és mint ilyen, legyen ez valóban az utolsó!" - fejeződik be Kiss Gergely válaszlevele.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32