Győr készen áll a triatlon Európa-bajnokságra

Harminc ország ezerötszáz versenyzőjét várják Győrbe a július 4-7. között megrendezendő triatlon Európa-bajnokságra. A magyarok közül a hat-hat felnőtt férfi és nő, valamint négy-négy junior korosztályú triatlonista szerezhet jogot az indulásra. A felnőttek között a mieink legjobb helyezése eddig Molnár Erika révén egy ötödik volt, most bizakodhatunk, hogy előbb is juthatunk.
A tiszaújvárosi szokásos triatlon Világkupa mellett idén Győr is rangos eseménynek adhat otthont. Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára úgy véli, a hazai pálya előnye sokat jelenthet a mieinknek, s a pluszerőforrásra szükség is van, elvégre a teljes európai élmezőny részvételére lehet számítani.

A fogyatékosok is versenyeznek

A kontinenstalálkozó egyben olimpiai pontszerző verseny is, így Európán kívülről is várhatóak a legjobbak. Újdonságnak számít, hogy a fogyatékos sportolók váltóban és vegyes csapatban is rajthoz állhatnak. "Én úszom, te kerekezel, ő fut" jelszóval indulnak a versenyen.

Az Eb programjával kapcsolatban Molnár Péter versenyigazgató elmondta: negyedikén előbb a juniorok vetélkedésére kerül sor - Molnár Erika Európa-bajnok lett pár éve a korcsoportban -, majd a férfiak előselejtezőjét rendezik. A szombati döntőn - déltől - ugyanis csupán az ötven legjobb triatlonista állhat rajthoz.

Tisztújító közgyűlés is lesz

Vasárnap este hat órakor a hölgyek versenyét rendezik, itt előzetes kvalifikációra nem kerül sor. Előttük, délután két órakor a mozgáskorlátozottak, háromkor pedig az amatőrök is nekivágnak a hármas erőpróbának. A zárónapon, vasárnap a váltóversenyekkel fejeződik be a négynapos rendezvény.

A Magyar Televízió és az Eurosport az elit kategóriában a női és a férfi egyéni döntőt élőben közvetíti. A viadal alatt kerül sor Győrött az Európai Triatlon Szövetség tisztújító közgyűlésére.

Az amatőrök 13 korcsoportban versenyeznek

A profik mellett az amatőrökről sem feledkeznek a szervezők, ők 13 korcsoportban kapnak érmet. Minden sportkedvelőnek lehetősége van az indulásra. Ők felkészültségüknek megfelelően választhatnak a sprint (750 km, 20 km, 2,5 km) vagy olimpiai (1500 m, 40 km, 5km) távok között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19