Pólósikerek a Világligában

Folytatta kiváló Világliga szereplését a magyar vízilabda-válogatott, a mieink a hét végén Horvátországból tértek haza kettős győzelemmel. Kemény Dénes együttese korábban az első fordulóban kétszer legyőzte az oroszokat is, így veretlenül vezeti csoportját.
Második horvátországi összecsapásán is győzött a magyar vízilabda-válogatott a Világligában. Kemény Dénes együttese a szombati 12-8-as sikert követően vasárnap 13-8-ra diadalmaskodott Dubrovnikban. Maga az eredmény tehát fölényes magyar sikert sejtet, ám a mérkőzés korántsem volt ennyire sima. Az utolsó negyedig partiban voltak a házigazdák, a mienk játékrészenként csak egy-egy gólt vertek Hinicékre.

A záró hét perccet így 10-7-es előnnyel várták Benedekék, és igencsak jól hajráztak: Kiss Gergő, Benedek és Biros góljaival tovább növelték előnyüket, és végül biztosan nyertek 13-8-ra. A mérkőzést követően Kemény Dénes szövetségi kapitány csupán az eredménnyel volt elégedett, a játékkal kevésbé: a szakvezető szerint különösen a helyzetkihasználáson akad még javítani való.

Újabb győzelmével csoportjában százszázalékos teljesítménnyel vezet a magyar együttes. Kásásék eddig a két horvát összecsapást megelőzően Moszkvából is kettős győzelemmel tértek haza: 12-6-ra illetve 11-7-re verték az orosz válogatottat. A tizenkét pontos magyar válogatott mögött a legutóbbi fordulóban az oroszokat legyőző nyolcpontos amerikaiak állnak, míg a horvátok hat egységgel a harmadikak, az oroszok pedig néggyel utolsók.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19