Hatvanötezer dollárért triatlonoznak

Pillanatnyi állás szerint legalább húsz ország százhúsz versenyzője áll rajthoz az immár ötödik alkalommal megrendezendő tiszaújvárosi triatlon Világkupán. A második legnívósabbnak tartott verseny a ciánszennyezés után visszatér a Tiszához. Az összdíjazás: 65 ezer dollár, vagyis közel 16 millió forint.
A versenyzők a legjobb hangulatú viadalnak minősítették a TVK Mali Triatlon Klub rendezésében lebonyolított tavalyi Világkupát. Mindezen nem is lehet csodálkozni, hiszen ilyenkor rendre megmozdul Triatlonváros apraja-nagyja, és mindenki az olimpiai műsorba kétezerben felkerült sportágat űzi.

Tiszaújvárost, Triatlonvárossá keresztelték át

A szervezők idén is igyekeznek az eddigieknek megfelelő színvonalat biztosítani, és egy év kényszerpihenő után - az emlékezetes ciánszennyezés miatt nem lehetett a Tiszában úszni - a verseny visszatér a Tiszához.

A résztvevők között a hölgyeknél természetesen ott lesz a hazai élversenyző, Molnár Erika, aki itt már második helyezést is elért, és az utóbbi időszakban - mégha csupán 61. is a világranglistán - szemlátomást kilábalóban van a hullámvölgyből.

Mindkét világelső indulása biztosra vehető

Az említett eredményt azonban igencsak nehéz lesz megismételnie, hiszen a világranglista első Lindquisttel és az ugyancsak amerikai - mellesleg harmadik - Lindley is eljön. A világranglistán legjobb európaiként 18-ként rangsorolt Európa-bajnoki bronzérmes német Chriatiane Pilz indulása is biztosra vehető.

A férfiaknál ugyancsak ellátogat a Tisza partjára a világelső ausztrál Chris Hill, valamint az Európa-bajnok cseh Rana. Az ő sorsukat igyekszik megkeseríteni az évek óta a városban élő kazah olimpiai negyedik helyezett, világbajnok, Dmitrij Gaag. Gaag egyébként jelenleg kilencedik a ranglistán. A legjobb az olimpikon Kuttor Csaba az 58., de a tisztes helytállásába reménykedhetünk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25