Simóka végig fantasztikus volt
| Simóka Bea és Vörös Zsuzsanna |
Vörös hullámzóbb teljesítményt nyújtott, jó lövészete után főleg a vívásban hullajtott el értékes pontokat. Ezek után az úszásban is elmaradt egy kicsit a várakozástól, a lovaglást viszont hibátlan teljesítménnyel megnyerte. A futásnak Muratova után 5 mp-cel vágott neki. Eleinte csak tartotta vele a lépést, később viszont az egy kör hátránnyal induló Füri segítségével leelőzte őt, majd növelte is a kettejük közötti különbséget.
A futásban mindenkit maga mögé utasított a magyar csapat
Ekkor viszont már attól a brit Harlandtól kellett tartania, aki a 13. helyről fokozatosan felzárkózott és nagy tempóban közeledett, majd 2400 méternél utol is érte a magyarokat. Vörös azonban tartotta a lépést, majd 400 méterrel a cél előtt szinte állva hagyta az addigra már teljesen elfáradt brit futóspecialistát.
Füri a gyenge lövészete után vívásban javított, az úszásban elért harmadik idejével pedig már az utolsóról tíz helyet lépett előre. A negyedik tusában viszont nem volt szerencséje: azt a lovat húzta, amelyikkel az első körben csupán 260 pontot értek el. Ő ugyan 452-vel zárt, de a további felzárkózás reménye ezzel elszállt számára. A futásban azután komoly segítséget nyújtott Vörösnek, és jó idejével hozzájárult a csapat elsőségéhez.
|