Bodrogi a harmadik a Tour de France-on

A világbajnoki bronzérmes magyar kerekes, Bodrogi László ismét felhívta magára a figyelmet a világ legnagyobb kerékpáros körversenyén, a Tour de France-on. Az ötven kilométeres egyéni indítású időfutamban ugyanis a címvédő amerikai Armstrong és a litván Rumsas mögött a harmadik helyen végzett. Ezzel az összetettben az utolsó szakasz előtt a 62. helyen áll.
Az idei Touron egyszer már a figyelem fókuszába került a magyar versenyző, hiszen az első egyéni indítású időfutamban sokáig az élen állt, végül a negyedik győzelmére készülő Armstrong és még hárman is legyőzték. Az ötödik helyezés ettől függetlenül tekintélyt parancsolt a Mapei kerekesének, mégha tudni is lehetett, hogy a hegyi szakaszokon vissza fog majd esni a két hete összesítésben kivívott 35. helyéről.

Így is történt, de szombaton az előrelépésre - a hatvanötödik helyen állt a magyar versenyző - hatalmas esély kínálkozott, hiszen kedvenc "műfajában" próbálhatta ki ismétcsak magát. Nem is okozott csalódást. Ezúttal is fantasztikus időt ért el, sokáig - több, mint másfél órán keresztül az élen állt -, és végül a menők közül is mindössze ketten Armstrong és a litván Rumsas voltak képesek a megelőzésére.

A körverseny első magyar indulója, 1:04:56.340 óra alatt teljesítette a távot, ami szenzációs, 46.20 km/órás átlagsebességnek felel meg. Összetettben három helyet javított, így a 62. Az ötven kilométeres álomhatáron amúgy az első két helyezett sem tudott túllépni.

Összetettben az utolsó szakasz előtt továbbra is Armstrong vezet, így igen közel került ahhoz, hogy sorrendben negyedik győzelmét is megszerezze.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37