Jóllehet az első magyar kerékpáros körversenyt 1925-ben rendezték meg, összességében még csak a huszonkilencediknél tartunk, mert '65-től '93-ig szünetelt a versenysorozat. A kilenc évvel ezelőtti újjászületés után '98-tól volt egy kisebb, hároméves kihagyás. Idén abban a reményben kelnek útra a versenyzők, hogy ilyesfajta hányattatás nem érheti őket, és hogy a jövőben rendszeresen megrendezik a versenyt.
Talán Bodrogit is láthatjuk néhány éven belül
Mi több: Bor Sándor, a hazai szövetség elnöke abban is reménykedik, hogy néhány éven belül olyan rangot vív ki Európában, hogy a legjobb magyar kerekes, a Tour de France-on - történelmi sikert elérve - harmadik helyet szerző Bodrogi László is rajthoz áll, sok más nagymenővel egyetemben.
Az idei verseny Nagykanizsán indul, mégpedig egy esti, villanyfényes "körversennyel". "Azért döntöttünk emellett - magyarázta a verseny főszervezője, Eisenkrammer Károly, mert a város megérdemel ennyit." Magyarázatképpen: Nagykanizsán igen komoly kerekesélet van, két csapatot is indítanak a viadalon.
Itt is sárga trikót kap a versenyben vezető
Eisenkrammer a folytatásról szólva kifejtette, hogy szerinte várhatóan a Jászberény és Miskolc közötti hatszáz méter szintkülönbségű szakasz fogja eldönteni a versenyt.
"Némiképp próbáljuk utánozni a francia versenyt, hiszen nálunk is sárga trikóban fog tekerni az első. A kéket a hegyekben legsikeresebb, a pirosat a legjobb sprinter kapja" - foglalta ezek után össze a legfontosabb tudnivalókat.
A címvédő is rajthoz áll
Zárásképpen arra emlékeztetett, hogy öt éve volt magyar győztes a versenyen Bebtó Zoltán személyében, ám idén jó esély van arra, hogy ő vagy más hódítsa el a győztesnek járó trófeát. Még akkor is, ha a címvédő jugoszláv Rnyakovics, vagy más neves versenyzők - ukránok, csehek és nem utolsósorban olaszok - is jelezték részvételüket.
|
A 29. Tour de Hongrie programja:
| |
Augusztus 6., kedd: Prológ, kritériumverseny, Nagykanizsa (30 km)
Augusztus 7., szerda: 1/a szakasz, Nagykanizsa-Kaposvár (98 km)
Augusztus 7., szerda: 1/b szakasz, Kaposvár-Kaposvár (40 km)
Augusztus 8., csütörtök: 2. szakasz, Szeged-Jászberény (200 km)
Augusztus 9., péntek: 3. szakasz, Jászberény-Miskolc (160 km)
Augusztus 10., szombat: 4. szakasz, egyéni időfutam, Eger (12 km)
Augusztus 11., vasárnap: 5. szakasz, Eger-Budapest, Budai Vár (165 km)
|
|