Nagy dobásokban bízva

Négy évvel ezelőtt Budapest közmegelégedésre rendezte meg az Európa-bajnokságot, ezzel Münchennek alaposan feladta a leckét. A németek azonban nagyon fogadkoznak, mondván: nemcsak a rekordrészvételről lesz híres a viadal. A magyar szakvezetés egy-két éremmel, és néhány értékes helyezéssel lenne elégedett.
A mieink legutóbb Gécsek Tibor révén a kalapácsvetésben aranyat szereztek, ám most alighanem ő lenne a legboldogabb, ha ezt a produkciót képes lenne megismételni. Gécsek ugyanis már 38 éves, és noha a kor nem igazán fog rajtra, neki már valószínűleg kevés nagy dobás adatik meg. Nem úgy, mint a világranglista-harmadik Annus Adriánnak, aki idén csakúgy, mint tavaly, rendre nyolcvan méter felett dobott.

Fazekas és Annus nagy esélye

A tavalyi edmontoni vb-n azonban nem tudta hozni a formáját, és még a pontszerző helyekről is lemaradt. Talán most jobban sikerül neki. Kiss Balázs olimpiai bajnokunk mostanság koránt sincs az esélyesek között, de egy érem, ha kijön neki a lépés, akkor összejöhet számára.

A diszkoszvetőknél a világranglista első helyezettje, Fazekas Róbert is a dobókörbe lép, és mégha nem is jut 70 méter fölé, a teljesítménye akkor is elég lehet egy érmes helyezésre, mi több: még a végső győzelemre is. (A sportág tizenötödik elsősége lenne.) Az idén csúcsokat döntögető súlylökő Kiss Szilárd számára már a döntős helyezés is figyelemre méltó eredmény lenne. A tízpróbázó Zsivoczky Attila sérülése miatt nem indulhat, így az erősebbik nem esélyeit ennyivel le is lehet zárni.

Ha Vaszi mellé áll a szerencse, akkor

És akkor a hölgyek. Ők nem a dobó, hanem az ügyességi számokban a leginkább érdekeltek. Amennyiben Vaszi Tünde szerencsés lesz, mindenképpen érmet nyerhet. Égeti a vágy, hogy végre felállhasson a dobogóra, hiszen a legutóbbi Eb-n és a tavalyi vb-n is a negyedik hely jutott számára.

Győrffy Dóra a kétméteres magassággal fog küzdeni, ha sikerrel, akkor feltehetően érmet nyer. Az idén remek formába lendülő 1500 érdekelt Varga Judit az órával lesz nagy csatában, és egy pontszerző helyezésre alighanem odaérhet. A nőknél is van egy nagy hiányzó: mégpedig az idén ötezren ugyancsak fantasztikus csúcsot futó Szentgyörgyi Katalin személyében, aki egy hónapja szenvedett autóbalesetet, amelyikben eltörött a medence csontja.

A hatnapos program kedden kezdődik, kalapácsvetőink, súlylökőink, távolugróink a selejtezőkben már ma érdekeltek.

A magyar csapat:
Férfiak:
Németh Roland (100, 200 m), Szeglet Zsolt (400 m), Csillag Balázs (5000 m), Csillag Levente (110 m gát), Kiss Szilárd, Bíber Zsolt (súly), Fazekas Róbert, Varga Roland, Kővágó Zoltán (diszkosz), Annus Adrián, Gécsek Tibor, Kiss Balázs (kalapács), Horváth Gergely (gerely), Kürtösi Zsolt (tízpróba)

Nők:
Szabó Enikő (100, 200 m), Petráhn Barbara (200, 400 m), Varga Judit, Tóth Lívia (1500 m), Papp Krisztina (5000 m), Kálovics Anikó (10 ezer m), Földingné Nagy Judit (maraton), Vári Edit (100 m gát), Győrffy Dóra (magas), Molnár Krisztina, Szabó Zsuzsa (rúd), Vaszi Tünde (távol), Ajkler Zita (távol, hármas), Szabó Nikolett (gerely), Marx Lívia, Tudja Júlia (kalapács)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25