Ödön
2 °C
11 °C

Német diadallal kezdôdött a Tour de Hongrie

2002.08.07. 09:44
Frank Dessler nyerte a 29. Tour de Hongrie első szakaszát. Az esős versenyben a legjobb magyar, Vanik Zoltán a hatodik helyen végzett. A prológ eredményei az összetett versenybe nem számítanak bele. A mezőny előtt szerdán 94 kilométer áll, majd Kaposvár belvárosában és környékén indul egy 37 kilométeres szakasz.
Kedd este Nagykanizsán megkezdôdött a 29. Magyar kerékpáros körverseny. A kanizsai belvárosban megrendezett 38 kilométeres mezônyverseny este hét órakor kezdôdött, a prológ legfôbb feladata az volt, hogy bemutatkozzon a mezôny a publikumnak, s eldôljön, ki viselheti a szerdai elsô szakaszon az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

Az öt évvel ezelőtti győztes bizakodó

Bebtó Zoltán, a Tour de Hongrie legutóbbi magyar gyôztese (1997) elmondta, ebben az évben talán kevesebb az esélye arra, hogy megszerezze az összetett gyôzelmet, ám ha a verseny úgy alakul, akár ez a bravúr is sikerülhet.

"Az idei körverseny útvonala elég változatos, lesz benne hosszú sík szakasz, kemény hegyi etap és egyéni idôfutam is, szinte bármelyik szakaszon eldôlhet a sárga trikó sorsa. Két célt tűztem ki magam elé, szeretném megszerezni a legjobb sprintert illetô piros mezt, s megnyerni az utolsó szakasz befutóját, a Budai Várban." Tavaly egyébként mindkettô sikerült a ferencvárosi versenyzônek.

Kilencvenhárman indultak

A nemzetközi mezônyben a kilenc hazai csapat mellett tíz külföldi együttes kapott helyet, s összesen tizenöt nemzet (magyar, jugoszláv, szlovák, holland, amerikai, német, ukrán, horvát, szlovén, lengyel, olasz, kolumbiai, cseh, dán és orosz) kilencvenhárom versenyzôje állt rajthoz.

A prológ rajtjánál hatalmas esô zúdult Nagykanizsára, ám mindez nem zavarta a kerekeseket. Az izgalmas - s a nedves aszfalt miatt bizony néhány bukással tarkított - küzdelemben a gyôzelmet, s így a Powerade sárga trikóját a német Frank Dressler szerezte meg.

Szerda: Nagykanizsáról Kaposvárra

A második helyezett ukrán Prigunov indulhat szerdán a legjobb sprinternek járó Toyota piros trikójában, míg a harmadik helyen célba érô cseh Faltynek a Michelin kék hegyi trikóját veheti fel. A prológ eredményei egyébként nem számítanak az összetett versenyben, így szerdán mindenki tiszta lappal - és száraz mezben - indulhat harcba.

Szerdán a karaván délelôtt 10 órakor kel útra Nagykanizsáról, a cél Kaposvár. A 94 kilométer hosszú szakaszt várhatóan 2 óra 20 perc alatt teljesítik a kerékpárosok. Komolyabb emelkedôkkel ezen az etapon nem kell számolni, viszont a sprinterek készülhetnek, hiszen három részhajrán bizonyíthatják gyorsaságukat.

A szakasznak ezzel azonban még nincs vége: délután négy órától Kaposvár történelmi belvárosában és környékén is indul egy szakasz, a 37 kilométeres tekerés elsôsorban a sprinterek csatáját hozhatja majd.

Eredmények:
1. Frank Dressler (német, Differdange)
2. Vladiszlav Prigunov (ukrán, SK Nyikolajev)
3. Jan Faltynek (cseh, Joko Velamos)
Sárga trikóban (a Powerade Nagydíjért): Frank Dressler
Piros trikóban (a Toyota Nagydíjért): Frank Dressler (Vladiszlav Prigunov)
Kék trikóban (a Michelin Nagydíjért): Jan Faltynek

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?