Javított a pólóválogatott a Világ Kupán

2002.08.21. 21:36
Az előző napi vereség után javított a magyar vízilabda válogatott. A "szenvedő" fél ezúttal az amerikai csapat volt, amely négygólos vereséget szenvedett Kásáséktól. A mieink indiszponáltan kezdték a találkozót, de a harmadik negyedtől kijőtt a két csapat közötti tudáskülönbség.
A magyar férfi vízilabda válogatott ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta a belgrádi Világ Kupán. Ez pedig nem sok jót jelentett, hiszen a mieink játékát a magabiztos védekezés mellett a rengeteg kihagyott helyzet jellemezte. A Ratko Rudics által edzett amerikaiak pedig éltek az alkalommal, rögtön a találkozó elején vezetést szereztek.

Ez persze nem jelentett semmit, hiszen a magyar csapat hamar egyenlített, de a mieink nem tudtak előnyre szert tenni, igen sokáig fej-fej mellett haladt a két gárda. Az amerikaiak igen keményen védekeztek, Kásásék pedig indiszponáltan játszottak.

Végül a második negyed után feljavult Benedekék teljesítménye, és már 5-3-ra is vezettek. A folytatásban pedig csak a győzelem arány volt kérdéses. A mieink teljesítményjavulására jellemző, hogy amíg előző nap sikerült egy kettős emberelőnyt kihagyni, most sikerült egy kettős emberhátrányt kivédekezni.

Kemény Dénes együttese végül igazolta a papírformát, és végül magabiztosan 9-5 arányban diadalmaskodott. Ez azt jelenti, hogy a csoportjából már biztos továbbjut olimpiai bajnok együttesünk, a kérdés csak az, hogy hányadik helyen.

Világ Kupa, A-csoport, 2. forduló:
Magyarország-Egyesült Államok 9-5 (1-1, 2-1, 2-2, 4-1)
Belgrád, v: Sampalija (horvát), Elefreidisz (görög)

Magyarország: Kovács Z. - Biros, Steinmetz, Kásás 2, Kiss G. 1, Molnár 1, Benedek 1, csere: Bárány, Fodor 3, Vári 1, Kiss Cs.
az amerikai góldobók: Azevedo, Bailey, Powers, Klatt, Felix 1