Árpád
-2 °C
4 °C

A spanyolok helyett a görögökkel játszunk

2002.08.23. 13:31
Megint kavar a nemzetközi vízilabda szövetség: valamelyik csoport végeredményét mégsem úgy számolják, ahogy. A spanyolok helyett a görögökkel játszunk negyeddöntőt péntek este.
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vízilabda bizottságának kiszámíthatlan döntése ismét felborította az aktuális torna menetrendjét. Csütörtök éjszaka megváltozott a belgrádi Világ Kupa csoportmérkőzéseinek késő esti befejeződésekor ismert program, s emiatt a pénteki negyeddöntőben nem magyar-spanyol, hanem magyar-görög mérkőzés lesz.

Csütörtök este még minden helyszíni hírforrás arról tudósított, hogy a B-csoportban az egyformán 3-3 pontot szerző görögök végeztek a 2., a spanyolok a 3. helyen az előttük éllovas olaszokkal szemben elért eredményük alapján (6-6, illetve 5-7). Pénteken azonban a csapatok arra ébredtek, hogy borult minden, kideríthetetlen okból helyet cseréltek - jelentette az MTI.

A Világ Kupa hivatalos honlapja azonban nem a B-csoport, hanem az A-csoport végeredményét közli a csütörtöki számításokhoz képest megváltoztatva. Eszerint Magyarország végzett a harmadik és Oroszország a második helyen, míg az összes többi helyezés (Jugoszlávia az élen, USA a negyedik, illetve a teljes B-csoport) megfelel az eredeti kalkulációnak.

Az Magyar Vízilabda Szövetség munkatársai semmilyen érdemi információt nem tudtak az ügyről. "Az újságban azt olvastuk, hogy a spanyolokkal játszunk, de most meg azt halljuk, hogy a görögök ellen" - válaszolták az Index kérdésre.

Akár az MTI, akár a Világ Kupa honlapjának híradásai igazak, úgy tűnik ma este mindenképpen Görögországgal játszik a magyar csapat.

Az elődöntő párosítását azonban meghatározza, hogy melyik csoport védgeredményét változtatták meg. Amennyiben a B-csoport változott meg (tehát ott a spanyolok végeztek a második, és a görögök a harmadik helyen) akkor a magyar-görög győztese Olaszországgal játszhat elődöntőt szombaton. Ha viszont a B-csoport változatlan és az A csoportban lett Oroszország a második és Magyarország a harmadik, akkor Jugoszlávia vár a magyar-görög győztesére.

A legvalószínűbb péntek esti műsor:

20.15: Magyarország-Görögország
21.30: Spanyolország-Oroszország

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?