Kiszenvedett győzelem

2002.08.23. 22:15
A magyar válogatott végül is fölényesen, de azért egyáltalán nem sima meccsen győzte le a görögöket a belgrádi vízilabda Világ Kupa negyeddöntőjében. Az elődöntőt szombaton, Jugoszlávia ellen játszuk.
Négy perc alatt 3-0-ra húzott el a magyar csapat, egyértelművé téve, hogy gyorsan igazolni kívánja a papírformát. A folytatásban még egy-egy gól esett, így maradt a küzdő felek között a tetemes különbség.

A második játékrészben némileg kiegyenlítettebb lett a játék, sőt: 5-4-re felzárkóztak a görögök. Csak Kásás növelte a magyar találatok számát, miközben az ellenfél "mindenfajta" - létszámfölényben, büntetőből, s akcióból - gólt lőtt. A hatodik percben Kiss Gergely nyugtatta meg a kedélyeket (6-4).

A térfélcserét követően mindkét oldalon több támadás is eredménytelenül fejeződött be, majd egy-egy gól esett emberelőnyből (7-5). A görögök nem adták fel, s hasonló helyzetnek köszönhetően ismét a legminimálisabbra csökkentették hátrányukat.

Olyannyira lendületbe jöttek, hogy a finis elején Haciteodoru ki is egyenlített, de ekkor volt utoljára okuk az örömre, a magyaroknak meg az idegeskedésre. Három létszámfölényes magyar gól zárta ugyanis a negyeddöntőt, azaz a lefújásig újra kialakult ugyanaz a helyzet, mint a legelején (10-7).

A rendkívül eredményesen kihasznált létszőámfölények, Szécsi védéseinek, s - függetlenül az átmeneti, s nem sorsdöntő megingásoktól - az egyre javuló formának köszönheti Kemény Dénes legénysége, hogy címvédőként bejutott a szombati elődöntőbe.

Világ Kupa, negyeddöntő:
Magyarország-Görögország 10-7 (4-1, 2-3, 1-2, 3-1)

Belgrád, v: Tulga (török), Boyer (amerikai)
Magyarország: Szécsi - Biros 1, Steinmetz, Kásás 2, Kiss G. 3, Molnár 1, Benedek 2, csere: Bárány 1, Fodor, Vári
A görög góllövők: Csomakosz, Szanta 2-2, Haciteodoru, Karakalosz, Szkizasz 1
Emberelőny: 8/7, illetve 7/3
4 méteres: 0, illetve 1/1