Kropkó újra az Ironman vb-n

Kropkó Péter tizenegyedszer vesz részt a hosszú távú triatlonozók világbajnokságán, és miután tavaly kirabolták, idén bízik benne, hogy hasonló incidens nem éri. No meg abban is, hogy ott lehet a legkitartóbbak között a befutónál.
Kropkó Péter nemcsak a triatlon, hanem az egész magyar sport emblematikus figurája hosszú évek óta, hiszen a hosszú távú triatlon versenyeket lényegében ő honosította meg Magyarországon. Kropkó eddig hatszor nyerte a - a viadal távja: 3,8 kilométer úszás, 180 km kerékpározás és 42 km futás (maratoni táv) - Japán Világkupát, és kétszer Svájcban is diadalmaskodni tudott.

Csak a bicikli kétmillió forint

Kropkó Péter
A magyar "vasember" pillanatnyilag a legnívósabb versenyre készül, a Hawaii Ironman világbajnokságra. Tavaly a hűvös időjárás miatt esélye sem volt, hogy nyerjen, ráadásképpen ellopták négymillió forint értékű felszerelését - közte a kétmilliós bringáját -, és akkor komolyan megfordult a fejében, hogy abbahagyja.

Aztán sikerült rendezni életét, és a Humansoft Kft. is melléállt - évi kétmillió forinttal - támogatóként, így noha szeptember elsején már 39 éves volt, esze ágában sincs a visszavonulással törődni. "A meg nem valósult álmok facsarják az ember lelkét, és nekem is van még néhány, és nem szeretnék a lelkemet gyötörni. Két évig még biztosan versenyezni fogok" - értékelt.

Floridai edzőtáborral készül

"Két évig még biztosan versenyezni fogok"
Kropkó ezek után elmondta, hogy Floridába vezet hamarosan az útja, ahol megkezdi az edzőtáborozását az október 19-i világbajnokságra, és nagyon bízik benne, hogy meleg idő lesz, mert az esős szeles időjárás esetén az ő képességei nem érvényesülhetnek.

"Biciklizésben a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem tudok a legjobb tíz közé kerülni a világranglistán, de úszásban és futásban ott vagyok az élmezőnyben, ez pedig jó esélyekre jogosít" - vallotta be.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25