Óriási meglepetést tartogatott az indianapolisi férfi kosárlabda-világbajnokság második csoportkörének záró fordulója: az argentin válogatott legyőzte az elsőszámú esélyesként számon tartott amerikai csapatot. A vereség a hazaiaknak azért lehet különösen fájó, mert ez volt az első, amióta NBA -játékosok szerepelnek az együttesben.
A számolgatás lehetősége ugyanakkor kizárható, mivel a találkozónak komoly tétje volt: előzőleg kiderült ugyanis, hogy a vesztesre a negyeddöntőben a címvédő és egyre jobb formában játszó jugoszlávok várnak.
Az argentinok rendkívül agresszíven és hatékonyan védekeztek, emellett támadásban is eredményesek voltak, így az első negyedet követően 34-21-re vezettek, majd a második kezdetén még növelték is előnyüket (41-23). Az amerikaiak, akik korábban nem is egyszer rosszul kezdték mérkőzéseiket, ezután megpróbáltak felzárkózni és a 29. percben már nem is álltak olyan rosszul, mindössze hét pontos (57-64) hátrányban voltak. A folytatásban viszont ismét az argentinok pillanatai következtek, s ezzel el is dőlt a csata.
Az amerikaiak az NBA -játékosok részvételével 58 sikeres találkozó után szenvedtek vereséget. A jugoszlávok magabiztosan, 32 ponttal győzték le a törököket. Az oroszok ugyanakkor ismét kikaptak, s így lemaradtak a negyeddöntőről.
|
Eredmények:
| |
E-csoport:
Jugoszlávia-Törökország 110-78
Spanyolország-Brazília 84-67
Puerto Rico-Angola 89-87 - hosszabbítás után
A végeredmény: 1. Puerto Rico 11 pont (510-477), 2. Spanyolország 11 (480-382), 3. Jugoszlávia 10 (552-437), 4. Brazília 10 (552-502), 5. Törökország 8, 6. Angola 7
F-csoport:
Új-Zéland - Kína 94-88
Németország-Oroszország 103-85
Argentína-Egyesült Államok 87-80
A végeredmény: 1. Argentína 12, 2. Egyesült Államok 11, 3. Németország 10, 4. Új-Zéland 9, 5. Oroszország 8, 6. Kína 7
A negyeddöntő párosítása:
Puerto Rico - Új-Zéland
Jugoszlávia-Egyesült Államok
Spanyolország-Németország
Brazília-Argentína
|
|