Súlyos az evezősök állapota

A dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzést kapott evezősök és atléták állapota továbbra is súlyos, s legkorábban a jövő hét elején hagyhatják el a budapesti Szent László Kórházat, feltéve ha teljesen panaszmentesek.
- Mindannyian 4-5 kilót fogytunk, fej- és gyomorfájással, lázzal és hasmenéssel küszködünk - mondta az evezős válogatott szövetségi kapitánya, Melis Zoltán, aki szintén szenvedő alanya az esetnek. - Folynak a vizsgálatok, csak akkor mehetünk haza, ha teljesen panasz- és vírusmentessé válunk. Ez még több napot vehet igénybe.

Pető és Haller ott lehet

A vizes sportág képviselőinek a lehető legrosszabbkor jött a szerencsétlen fertőzés - amely a gyanú szerint a hétfőn felszolgált madártejtől következett be -, hiszen így a tizenöt fős csapatból kilenc versenyzőnek le kellett mondania a részvételt a vasárnap kezdődő sevillai világbajnokságon. A Pető, Haller világbajnoki címvédő kettős ott lehet Spanyolországban, mert ők Szegeden készültek a viadalra. (A szintén érintett atléták a Bécs-Budapest futóversenyre készültek.)

Nincs előrelépés

- A szerdai helyzethez képest nincs előrelépés arra vonatkozóan, hogy mi, illetve ki volt a szalmonellafertőzés forrása - mondta dr. Martos Éva, a Sportkórház élsportért felelős főigazgatóhelyettes főorvosa. - Továbbra is csak annyi biztos, hogy az első vizsgálat az ételben és négy beteg székletmintájában is kimutatta a fertőzést.

Dr. Kelemen Erzsébet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Pest megyei közegészségügyi osztályának vezetője szerint a végleges jelentés valószínűleg csak a jövő héten készül el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19