Világcsúcs 100 méteren

Nagy érdeklődéssel várták a szakemberek az idei párizsi Grand Prix-döntőt, ám arra korántsem gondoltak, hogy világcsúcs születik a férfiak sprintszámában. Arra pedig aztán végképp nem, hogy az amerikai Tim Montgomery fogja egy századdal megdönteni az eddig fennálló 9.79-es csúcsot.
A férfiak idei sprintversenyein idén egyszer sem indult el a trinidadi Atoh Boldon, mint ahogy nagy ellenfele az olimpiai bajnok, amerikai Maurice Greene sem indult sérülései miatt rendszeresen a versenyeken. Ettől függetlenül nem maradt izgalmak nélkül a publikum, mert Tim Montgomery és az angol Chaimbers rendre nagy csatákat vívott, többnyire az előbbi győzelmével, hiszen hét GP-n is az első helyen végzett.

Épp a megengedett hátszélen belül

Montgomery esélyesként érkezett Párizsba, Greene visszalépett, ám arra, hogy megdönti honfitársa, a három évvel ezelőtt az athéni világbajnokságon felállított 9.79-es idejét még ő maga sem gondolt.

Pedig ez történt. Montgomery nagyszerűen kapta el a rajtot, és a kettes hátszelet - épp a megengedett határon belül volt - maximálisan kihasználva, az első lett, és egy századmásodperccel a régi világrekordon belül ért célba, 9.78-at futott. A sprinter ezzel az összetett győzelmet is megszerezte. (A teljesítmény érdekessége: a szöuli olimpiáról doppingolás miatt kizárt kanadai Ben Johnson is 9.79-et ért el.) A második helyen befutó angol Dwain Chambers ugyanakkor beállította Linford Christie 9.87-es Európa-csúcsát.

Annus a második lett

A mieink közül az Európa-bajnokságon diadalmaskodó Annus Adrián a második helyen zárt kalapácsvetésben, mögötte az olimpiai bajnok Kis Balázs és Gécsek Tibor végzett. Vaszi Tünde távolugrásban ugyancsak a harmadik lett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47