Az immár ötszörös világbajnok Michael Schumacher a Forma König elnevezésű német sorozatban kezdte a pályafutását, ahol jelenleg egy tehetséges magyar versenyző, Paár Barna is rója a köröket. A 19 éves gépészmérnök hallgató magyar pilóta idén mutatkozott be ebben a szériában, és egyszer ötödik, egyszer pedig a hatodik helyen végzett. Futam közben volt már harmadik is, ám amikor a másodikat előzte, akkor kisodródott.
240-nel száguldanak ebben sz osztályban
A versenysorozatról tudni illik, hogy 120 lóerős és 420 kilós autókkal állnak rajthoz az érdekeltek, és 240 körüli sebességgel száguldanak mind a tizennégy futamon. (A futamok szerte Németországban zajlanak.)
Az Index érdeklődésére a versenyző elárulta: két lehetőség áll előtte. "Az egyik, hogy ebben az osztályban maradok, és jövőre már biztosan dobogóra állhatok néhányszor. A másik, hogy a Forma Volkswagen kategóriában vezetek." Az említett kategória felett van egyébként a Forma 3 majd a Forma 3000, ahol jelenleg Baumgartner Zsolt is versenyez.
Öt év múlva a Forma 1 előszobájában?
Paár minden verseny előtt elutazik német csapatához, ahol bérli az autót. Terveiről elmondta, hogy 24 éves korában már szeretne elérni ezt a szériát, ám ha minden álma teljesülne, akkor akár felette versenyezne, vagyis a Forma 1-ben.