Mindkét csapatunk győzött a sakkolimpián

Újabb fontos győzelmet aratott a magyar férfi válogatott a bledi sakkolimpián: a Lékó Péter vezette csapat az Adamsszel és Shorttal felálló Anglia ellen nyert a 11. fordulóban. A nők az ukránoknál bizonyultak jobbnak.
A férfi együttes sikere ezúttal a junior világbajnok Ács Péternek köszönhető, aki a negyedik táblán világossal gyűjtötte be a teljes pontot. Az oroszok nagyarányú győzelmet könyvelhettek el a németek ellen, így két ponttal vezetnek a magyarok előtt, akik ugyanennyivel előzik meg Grúziát.

A nőknél az éltáblás Vajda Szidónia nyert, a másik két partiban remi született, így 2-1 lett a végeredmény. Az éllovas Grúzia óriási meglepetésre kikapott Lengyelországtól, így előnye fél pontra csökkent a címvédő Kínával szemben, a magyarok a 8. helyen - 2 pontra a dobogótól - várják a folytatást.

A magyar férfi válogatott következő ellenfele várhatóan a 3. helyen álló Grúzia lesz a sakkolimpián. Ez azt jelenti, hogy Kállai Gábor kapitány csapata a nagy riválisnak tartott Izrael, Ukrajna és Hollandia közül az egyik ellenféllel már biztosan nem játszik, hiszen csak három forduló van hátra.

- A grúzok meglepetésre állnak ilyen előkelő helyen, eddig nagyon harcos játékot nyújtottak, de győzelmet várok ellenük - mondta Kállai az MTI-nek, miután az együttes 2.5-1.5-re verte a 6. helyen rangsorolt, a világranglistán negyedik Adamsszel és a többszörös világbajnokjelölt Shorttal felálló Angliát.

- Jelenleg 60 százalék az esélyünk az ezüstéremre, az újabb sikerrel ez 80 százalékra nőhet. Az első hely megszerzése akkor lehet reális, ha az oroszok botlanak, de el kell ismerni, hogy nálunk erősebb csapatról van szó, Kaszparov pedig szenzációs teljesítményt nyújtott eddig - tette hozzá.

Eredmények:
Férfiak:
Anglia-Magyarország 1.5-2.5
Adams-Lékó döntetlen
Polgár Judit-Short döntetlen
McShene-Almási döntetlen
Ács-Conquest 1-0

Az állás: 1. Oroszország 32 pont, 2. Magyarország 30, 3. Grúzia 28, 4. Anglia és Horvátország 27.5-27.5

Nők:
Magyarország-Ukrajna 2-1
Vajda-Zsukova 1-0
Vaszilevics-Dembó döntetlen
Gara Anita-Gaponenko döntetlen

Az állás: 1. Grúzia 24.5, 2. Kína 24, 3. Oroszország és Lengyelország 22.5-22.5, 5. Egyesült Államok 21.5, 6. Örményország és Vietnam 21-21, 8. Magyarország 20.5

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25