Felfüggesztett börtönt kapott az olimpiai bajnok

Október 16-án nem jelent meg büntetőperének ítélethirdetésen Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó, így elmaradt a döntés kihirdetése. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ezért csak hétfőn délelőtt mondta ki Farkas bűnösségét, és ezért két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Farkas ártatlannak tartja magát, és fellebbez.
Farkas 2001 márciusában barátnőjével érkezett a Merlin Bárhoz, ahol szabálytalanul parkolt autójával. Úgy gondolta, hogy addig állhat a tilosban, amíg kipakolnak az autójából.

Dulakodott is a hatósággal

A rendőrök azonban el akarták vontatni az autóját, amit ő nem hagyott. Beszállt a kocsijába, az intézkedő rendőr elélépett, Farkas viszont gázt adott, kis híján elütötte. Emiatt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt emeltek ellene vádat. Nem bizonyosodott be ugyanakkor, az a korábban elhangzott vád, hogy dulakodás közben megütötte volna a rendőrt.

Farkas tagadta bűnösségét

Farkas Péter mindvégig tagadta bűnösségét. Az utolsó szó jogán is csak annyit ismert el, hogy szabálytalanul parkolt. Az ügyészség képviselője tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a védő fellebbezést jelentett be elsősorban Farkas Péter felmentését, másodsorban az ítélet enyhítését kérve.

Farkas harmadszor állt a bíróság előtt, egyszer húszezer forint megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezték egy rendőrrel szemben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32