Elszúrta a vb érmet a kapitány

A varsói súlyemelő világbajnokság második napján éremszerzésben reménykedett a szakvezetés, hiszen az 58 kilósok között pódiumra lépett az Eb-aranyérmes Ráki Henrietta. Az esély meg is volt a sikerre, ám a kazincbarcikai versenyző nem végezhette el hatodik kísérletét, így érmek helyett könnyek lettek. Zsuga Imre kapitánynak az állásába kerülhet a súlyos hiba.
Ráki az áprilisi antalyai Európa-bajnokságon robbant be a nemzetközi élmezőnybe, ahol szakításban aranyérmet, lökésben pedig bronzot nyert, ami egyúttal az összetettben is harmadik helyezést ért.

Eb-arany után nem szerzett vb-érmet

Ráki azóta eltökélten készült a vb-re, a Magyar Nagydíjon is nagyszerű formában volt, és az előzetes várakozások szerint érmet nyerhetett volna a világbajnokságon is. Szakításban az Eb-aranyat érő 92.5 kiló ezúttal csak a hatodik helyhez volt elég - az elhibázott első gyakorlat meg is viselte -, lökésben azonban második gyakorlatára országos csúcsot, 115 kilogrammot teljesített.

A kínai versenyző győzelmét természetesen nem fenyegette, de egy fogásnem illetve egy összetettbeli érmet szerezhetett volna, ha hatodszor is odaáll a súly mellé. Az idő azonban telt-múlt, Ráki hosszan várakoztatta a közönséget, végül elkésett, és nem emelhetett.

Ezüst is lehetett volna - negyedik hely lett belőle

Utólag kiderült: Zsuga Imre szövetségi kapitány stábjával együtt addig tanakodott, hogy két és fél, vagy öt kilót emeltessenek, míg végül lejárt a várakozási idő. A dilemma alapja az volt, hogy ha két és fél kilóval emeltetnek, akkor is megvan az összetettbeli bronzérem, viszont ha öttel, akkor a második hely sem volt kizárható.

Ráki könnyezett, Zsuga ugyanakkor közvetlenül a baki után magára vállalta a felelősséget. Ezzel együtt érthetetlen, hogy egy ilyen rutinos, olimpiákat is megjárt szakember - Atlantában és Sydneyben is ő volt a kapitány - ilyen gyermeteg hibát vét.

Zsuga az állásával fizethet a hibáért

A súlyemelő szövetség elnöke, Dolovai Tamás az üggyel kapcsolatosan a távirati iroda érdeklődésére kifejtette: "most nem akarunk foglalkozni az üggyel, hiszen még hat nap hátravan a világbajnokságból, mindenkit kértem, hogy próbálja meg függetleníteni magát ettől a sajnálatos esettől. Jövő péntekre rendkívüli elnökségi ülést hívtam össze, akkor határozunk a következményekről."

Az elnök nem titkolta, hogy a pénzbírság kiszabásától a legsúlyosabb büntetésig - vagyis a szerződésbontásig - minden ítélet lehetséges.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19