Lehengerlő veszprémi győzelem

A Veszprém fantasztikus játékkal kilencgólos győzelmet aratott hazai pályán a címvédő Magdeburg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek harmadik fordulójában.
"Kilenc góllal vezetünk - te jó ég! Előbb-utóbb felébredünk, hogy az álomból valóság lett. Kívánok ilyet önöknek az élet más területein is" - lelkendezett Gulyás László sportriporter a Veszprém - Magdeburg BL meccs utolsó perceiben. És tényleg.

A német bajnokságban jelenleg a harmadik helyen álló Magdeburg kezdte jobban a mérkőzést, de zárt védekezésének és Sterbik kapus bravúrjainak köszönhetően a tizedik percben már két góllal vezetett a magyar csapat. A Veszprém egy ideig lerohanásból elért találataival tovább növelte előnyét, később azonban kihagyott helyzetei miatt a vendégek egyenlítettek. A játékrész végén időntúli szabaddobásból kapott gólt a hazai együttes, így csak minimális előnnyel várta a folytatást.

A második félidő elején ugyan a veszprémiek többször emberhátrányba kerültek, de a 41. perctől Dzomba ziccereivel így is fokozatosan növelték előnyüket, s a hajrában már tíz góllal is vezettek. A Veszprém jövő szombaton a görög Panellinosz ellen lép pályára idegenben. A csoport szombati mérkőzésén:
Panellinosz (görög)-Wisla Plock (lengyel) 30-29 (14-12)

Az állás: 1. Veszprém 6 pont, 2. Magdeburg (német) 4, 3. Panellinosz (görög) 2, 4. Wisla Plock (lengyel) 0

Férfi Bajnokok Ligája, 3. forduló
Szöveg Veszprém-Magdeburg (német) 31-22 (14-13)

góldobók: Dzomba 10, Pásztor 6, Lazarov 4, Zsigmond, Perez 3-3, Éles, Diaz 2-2, Gál 1, illetve Tkaczyk, Sigurdsson 5-5, Stefansson 4, Kulesov, Kretzschmar, Schöne 2-2, Abati, Perunicic 1-1

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04