Lengyelország-Magyarország 88-65

Súlyos, megalázó vereséget szenvedett a magyar férfi kosárlabda válogatott Lengyelországban. Nyilvánvaló volt, hogy az egy héttel ezelőtti franciák elleni bravúros győzelemnek kizárólag úgy volt értéke, ha a lengyelek ellen nyerünk Rzeszówban. Csapatunk azonban csak az első negyedben volt képes felvenni a lépést a hazaiakkal, a hajrára teljesen szétesett a játékunk, némiképp el is fáradtak az ászok. Egyhete csoportelsők voltunk, most a harmadik helyért is komolyan kell harcolnunk.
A három Eb-selejtező előtt az volt az eredeti célkitűzése a csapatnak, hogy két meccsen nyerjen. Az olimpiai ezüstérmes franciák ellen szinte veszélyben sem forgott a siker, a lettek elleni vendégjátékunkon azonban ellenfelünk kimagasló teljesítményt nyújtott, és nekünk nem volt igazán sanszunk a sikerre.

Czigler hiánya érződött a csapat játékán

A lengyelek ellen tehát, hogy valóra váljon az eltervezett elképzelés: nyerni kellett. A lengyelek két győzelemmel és öt vereséggel álltak a csoportban, és a továbbjutásra minimálisra csökkent az esélyük. A jelenleg harmadik helyen álló magyar válogatottnak négy győzelme és három veresége volt, vagyis a diadal egyúttal azt is jelentené, hogy a gárda hatalmas lépést tenne a továbbkerülés felé. (Fogadjuk ugyanis a sereghajtó fehéroroszokat, ellenük kötelező a győzelem.) Az első kettő automatikusan jut tovább, az öt csoportharmadik közül pedig a legjobb három.

A meccs előtt derült ki, hogy az elsősorban védekezésben jeleskedő hórihorgas center, Czigler László derékfájdalmai miatt nem lehet ott még a kispadon sem. Az idén nyeretlen lengyelek ugyanakkor nem tették meg nekünk azt a szívességet, hogy pihentesség légiós klasszisaikat.

Az első negyedben még tartottuk magunkat

A magyar csapat két magas emberrel, Gulyás és Dávid, illetve három mozgékonnyal, Kálmán, Mészáros, Németh kezdett a telt háznyi közönség előtt. Az első támadás elhibázása után Kálmán és Dávid pontjaival fordítottunk, és a Zalgiris klasszisa a lepattanóknál is jeleskedett, arról nem beszélve, hogy a hármasa is pontos volt. Így a negyed közepén két ponttal vezettünk. (11-13)

Aztán jött két lengyel hármas - a másodikat a legponterősebb Zielinski dobta -, és Varga Mátyás jobb híján kapitány időt kért. Időközben beállt Dzunics és triplájával szűkített a hátrányon, majd Kálmán büntetőivel - hatból ötöt dobott be - már ismét vezettünk.(19-21)

Senkinek sem ment a magyar csapatból

A második tíz perc azonban nem kezdődött jól, a hazaiak elmentek 29-23-ra. Gulyás, Dzunics és Sitku viszont tett arról, hogy ne jöjjenek még nagyobb lendületbe, mi több: egyenlítettünk. Ám ahelyett, hogy átvettük volna a vezetést, Gulyás technikai hibája után újra hat pont lett oda, majd mivel támadásban tanácstalanok voltunk, nyolccal is vezettek. (37-29) Vesszőfutásunk ennyivel nem ért véget, még egy ponttal mínuszba kerültünk. (40-31)

A fordulás után továbbra sem voltunk képesek türelmesen játszani, tizenkettőre nőtt a hátrányunk. Aztán Németh és Fodor révén feljöttünk 49-43-ra, ám amikor bizakodni kezdtünk két labdaeladás után megint tíz lett a két csapat között.(53-43) A negyed hajrájára tizenöt pont lett a különbség - 60-45 -, a három személyivel rendelkező Gulyás nem védekezett, így a különbség nem csoda, hogy megnőtt. Aztán - lehet, hogy biztos vezetés tudatában - hullámvölgybe kerültek a vendéglátók, és felzárkóztunk hét pontra.

Pluta harmincnégy pontig jutott

Aztán jött a hibázni is alig tudó Pluta, akit a mieink nem tudtak megakadályozni a dobásoknál, így 12 lett a különbség negyed végére. A záró tíz perc elején Pluta ott folytatta, ahol előbb abbahagyta: nyolc méterről is bedobta, és már 73-53 lett. Vagyis: ábrándozni sem volt érdemes. Nem tudtunk elmozdulni az 53 pontról, állandó kapkodás jellemezte a játékunkat, a lengyeleknek pedig minden bejött, huszonöt pont is volt a két csapat között.

A hajrára sem változott meg a játék képe, és a súlyos vereséggel szinte reménbytelen helyzetbe kerültünk, hiszen az egymás elleni eredmény a lengyelek számára kedvező, mert mi itthon csupán tizenhat ponttal nyertünk. Januárban folytatódik a sorozat, előbb hazai pályán mérkőzünk a fehéroroszokkal, majd idegenben az észtekkel, ami lezárja a sorozatot. A kedvező esélyek minimálisra csökkentek. De még vannak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19