Az első nap után döntetlenre áll a Davis Kupa döntője

A papírformának megfelelően Marat Szafin legyőzte Paul-Henri Mathieu-t, így az orosz férfi teniszválogatott 1-0-ra vezetett a címvédő francia együttes ellen a Davis Kupa párizsi döntőjében. A folytatásban aztán Sébastien Grosjean viszonylag könnyedén nyert Jevgenyij Kafelnyikov ellen és egyenlített.
Az első találkozón a 23. születésnapját január 27-én ünneplő Szafin tőle szokatlanul higgadt volt a 2 óra 58 perces meccs alatt. Csak a játékra összpontosított, s a 2. szett kivételével sokkal jobb is volt a Davis Kupában - Guy Forget kapitány kissé vakmerő döntésének köszönhetően - most bemutatkozó Mathieu-nél.

A 20 éves hazai teniszező október elején Moszkvában, majd Lyonban tornagyőztes lett, de azóta "pihent", s ez meg is látszott rajta. A fontos helyzetekben sokat hibázott, így nem lehetett esélye. Döntőnek bizonyult, hogy Szafin 13 breaklabdából ötöt, míg ellenfele 14-ből mindössze kettőt használt ki a Bercy-sportcsarnok salakján.

A folytatásban Sebastien Grosjean meglepően simán nyert Jevgenyij Kafelnyikov ellen. Az oroszok 28 éves klasszisa mindössze az első játszmában volt méltó ellenfele Grosjeannak: 6:6-ig fej-fej mellett haladt a küzdelem, a rövidítésben azonban a francia összpontosított jobban.

A folytatásban a hazai játékos kétszer is elvette riválisa adogatását, s ez elég volt a második szett megnyeréséhez. Az utolsó felvonásban úgy tűnt, hogy Kafelnyikov lélekben már feladta a meccset, s ezt kihasználva Grosjean - összesen 2 óra 2 perc alatt - fölényes győzelmet aratott. A DK fináléjában 1998 óta először fordult elő, hogy valaki 6:0-ra nyerjen egy játszmát.

Davis Kupa, döntő (állás az első nap után):
Franciaország-Oroszország 1-1

Mathieu-Szafin 4:6, 6:3, 1:6, 4:6
Grosjean-Kafelnyikov 7:6 (7-3), 6:3, 6:0

Szombaton 14 órától az Escudé, Santoro-Kafelnyikov, Szafin párosmérkőzéssel folytatódik a döntő.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32