Oroszország nyerte a Davis Kupát

A szombati páros vereség után sikerült fordítani az orosz válogatottnak a Davis Kupa döntőjében. Ez azt jelenti, hogy megtört egy 1978 óta tartó hagyomány, idén nem az a csapat lett a végső győztes mely a párost nyerte. Vasárnap Szafin és Juzsnij is ragyogó mérkőzésen diadalmaskodott, ezzel első alkalommal elhódítva Oroszországnak a Davis Kupát.
A franciák szombati páros győzelme után, a vasárnapi két egyesen "csak" egy győzelemre volt szüksége a hazai csapatnak a Davis Kupa párizsi döntőjében. Marat Szafin azonban versenyben tartotta Oroszországot.

A párosban viszonylag gyengébben szereplő orosz klasszis parádés mérkőzést vívott Sebastien Grosjean ellen. Az első két szettben szinte végig az ő akarata érvényesült, a harmadik játszmában aztán végig fej-fej mellett haladtak, egészen a rövidítésig. Ekkor hiába volt több játszmalabdája is a franciának, a rutinosabb Szafin hozta a meccset, így az utolsó találkozó dönthetett a Davis Kupáról.

Ezen a meccsen a pályafutásának vége felé járó Kafelnyikov helyett beugró Juzsnij és Mathieu feszült egymásnak. Az első két szettben a francia szinte lelőtte a pályáról a fiatal oroszt.

A folytatásban aztán magára talált Juzsnij és újabb két szett alatt kiegyenlítette a fantasztikus mérkőzést. Pedig a negyedik játszmában Mathieu már a meccsért adogathatott, de nem tudott élni a lehetőséggel.

A döntő szettben eztán az orosz egyre inkább elmerte hinni, hogy nyerhet, és ezt a hatalmas lelki terhet fel is tudta dolgozni. 5-4-nél képes volt nullára hozni adogatását, ezzel a történelem folyamán először Davis Kupa győzelemhez segítve Oroszországot

Vasárnapi eredmények:
Sebastien Grosjean-Marat Szafin 3:6, 3:6, 6:7
Paul-Henri Mathieu-Mihail Juzsnij 6:3, 6:2, 3:6, 5:7, 4:6

Összesítésben az oroszok 3-2-re nyertek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04