Verseny közben halt meg a svájci síző

A legígéretesebbnek tartott svájci versenyző, Wermer Elmer egy lesiklóversenyen veszítette el életét, mert egy pályamunkással ütközött.
A tizenkilenc éves versenyző Verbierben állt rajthoz egy versenyen, és remek részidőt futott az első mérőpontnál, a másodikhoz azonban már nem ért el, mert ütközött az egyik pályamunkással.

Négy orvos küzdött hiába, a helyszínen meghalt

Egyelőre nem tudni, hogy Elmer nagyon kisodródott-e, vagy a pályamunkás állt rossz helyen. Elmer életéért négy orvos küzdött, de már nem tudták megmenteni, a helyszínen szörnyethalt. (A pályamunkás állapotáról nem érkezett jelentés, feltehetően jól van.) A szövetség vizsgálatot indított az ügyben, és a tragédia után értelemszerűen nem folytatták a versenyt.

A világbajnok edzővel ütközött

Elmer tragédiája nem példa nélküli, tavaly október végén a világbajnok francia Regine Cavagnoud edzés közben vesztette életét. A Salt Lake City-i olimpiára készülő 31 éves hölgy belehalt az ütközésbe. A német utánpótlás edző, Markus Anwander, akivel ütközött két hétig kómában volt, ám végül magához tért, és kihallgatható állapotba került.

Akkor a balesettel kapcsolatosan tizenöt személyt hallgattak ki az osztrák hatóságok, de egyelőre még senkit nem találtak felelősnek a szuper-óriásműlesikló versenyző haláláért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25