Világkupa-győztes a magyar női pólóválogatott

Az ausztráliai Perthben rendezett Világkupán az Európa-bajnoki címvédő magyar női válogatott drámai küzdelemben az utolsó negyedben fordítva nyerte el a trófeát. A meccs és a történelmi siker hőse a háromgólos Primász Ágnes volt.
Az oroszok elleni szombati elődöntő után Faragó Tamás kapitány úgy vélekedett, amennyiben fizikálisan jól bírják majd tanítványai a meccset, és sokszor lesznek képesek lefordulni ellenfelükről, akkor nem maradhat el a történelmi siker. Eddig mindössze egyetlen ezüstéremmel büszkélkedhetnek a mieink, azt is még az első kiírásban szerezték.

Történelmi siker, 23 év alatt először első Magyarország

A két csapat egyébként a Világkupa első játéknapján már megmérkőzött egymással a csoportmeccsek során, akkor 5-5-ös döntetlen született. A magyar válogatott azóta viszont nem veszített pontot, és remek formába került, csakhogy az amerikaiak sem estek vissza, így két nagyszerű együttes vette fel a harcot a végső sikerért.

Meccsről meccsre
Egyesült Államok 5-5
Ausztrália 7-3
Kazahsztán 8-4
Olaszország 7-6
Oroszország 8-6
Egyesült Államok 8-7
Az első gólt a tengerentúliak érték el, miután egy emberelőnyös helyzetet tökéletesen kijátszottak. Az egyenlítésre sem kellet sokáig várni, hiszen Pelle a kapuba bombázott még az első hét percben. A folytatásban Valkay már a mieinket juttatta előnyhöz, az amerikaiak azonban "tapadtak", és következő két negyedben nem sikerült előnyt szereznünk, 3-3 illetve 5-5 is volt. (Viszont: rendre riválisunknak kellett az eredmény után futni)

A háromgólos Primász volt a nyerő ember

A zárónegyedben aztán fordult a kocka. Az amerikaiak átvették a vezetést, 7-6-ot is mutatott az eredményjelző, amikor Faragó Tamás nagyszerű érzékkel időt kért egy létszámfölény előtt, és Primász nem kegyelmezett. A dunaújvárosi játékos, aki nem mellékesen a tavalyi Eb gólkirálya is volt, még egy akciógóllal is megterhelte az amerikai kapus hálóját, ami összességében azt jelentette: Magyarország drámai csatában elhódította a Világkupát.

A harmadik helyen Kanada végzett, miután legyőzte az oroszokat. Meglepetésre a világbajnok olaszok csak az ötödik, míg az olimpiai címvédő és egyben házigazda ausztrálok csupán a hatodik helyet kaparintották meg.

Jegyzőkönyv:
Magyarország-Egyesült Államok 8-7 (1-1, 2-2, 2-2, 3-2)
V: Petronilli (olasz), Turcotte (kanadai)
Gólok: Primász 3, Pelle 2, Valkay E., Zantleitner, Benkő 1-1, illetve Estes 2, Moody, Villa, Munro, Petri, Simmons 1-1
Emberelőny: 6/5, illetve 10/7
A győztes csapat névsora: Sós Ildikó, Tiba Zsuzsa, Györe Anett, Zantleitner Krisztina, Stieber Mercédesz, Horváth, Drávucz Rita, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Szremkó Krisztina, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Benkő Tímea
Eredményeink:

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19