Csússzál, magyar!

Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol annak ellenére több ezren síelnek, hogy egyáltalán nincs is hegy. Igaz, Fa Nándor sem terem minden tengerparttalan bokorban.
Hetven évvel ezelőtt még a Vásormajorhoz érkeztek meg a szabadság-hegyi Normafától lesikló síelők, viszont akkor még nem vitte fel őket a fogaskerekű. Most felviszi, de már a Harang-völgy alján le kell csatolniuk, aztán a saját lábukon vagy egyórás tömegközlekedéssel juthatnak vissza a csúcsra. A legvalószínűbb persze, hogy hazamennek.

Hol sánc állott

A fővárosi gyerekek ettől függetlenül ma is ezen a pályán kezdenek el síelni, de aztán még huszonhárom magyarországi hagyoldalon gyakorolhatnak, mielőtt kipróbálják az első igazi sípályát valahol külföldön. Pedig a Normafánál még két egykori síugró sánc maradványait is láthatják.

Az igazi gáz persze az évről évre egyre kevesebb hó. De nem segíti a sportág hazai fellendülését az sem, hogy a pályák elképesztően rövidek, viszont teljesen laposak. A Normafánál külön felháborító továbbá, hogy egyetlen felvonó sincs.

Van viszont lift a Bükk, a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Zemplén és az Alpok-alja leejtőin. Legjobban a bánkúti sícentrumot szerelték fel: négy tányéros és négy tolókaros felvonóval.

26 magyar vonó

Mielőtt komolyabb kampány indulna a bánkúti téli olimpiáért, érdemes körülnézni, mondjuk, az Alpok bármelyik nagyobb síközpontjában, ahol a Magyarországon számon tartott összesen 26 felvonónál valamivel többet fogunk találni. Bánkúton egyébként külön a pályához épített panzió is van, továbbá két sífutó pálya (egy 3,5 és egy 8 km-es). Futni Galyatetőn is lehet, ahol rádásul a futók - a Magyar Síszövetség egyedülálló szolgáltatásának köszönhetően - ingyen(!) kölcsönözhetnek felszerelést.

Jegyeket, bérleteket!
Sífelvonó ugyan alig van az országban, többségük viszont rendkívül kényelmetlen. Ugyanakkor olcsó.
Az általában 10 menetre érvényes bérletek ára 500 és 1000 forint között mozog. A legtöbb helyen kedvezményes diákbérlet is váltható. Néhány pályánál érdemes felkészülni ezenkívül az egész napra szóló, 500-1000 forintos parkolódíjra is.

Még komolyabb sífutó túrákat lehet lenyomni Dobogókőtől a Bükkös-patak völgye, a Lajos-forrás (9,5 km), a Kő-hegy (13 km) és Szentendre-Kékibánya (16 km) felé. Dobogókő egyébként a fővároshoz legközelebb eső felvonós pálya, ezért időnként súlyosan túlzsúfolt.

Kis halál Kékesen

Leghosszabban értelemszerüen az ország legmagasabb pontjáról, a Kékestetőről lehet lecsúszni, de szerencsére két kilométeres pálya is van hozzá a hegy déli oldalán. A felső szakaszon működő tányéros felvonót lentről síbuszokkal támogatják meg, így ha átszállással is, de vissza lehet jutni a csúcsra.

Ezen a pályán van egyébként a kisérteties hangzású "Kis halál" szakasz, ami egyrészt a középhaladó sielőknek már normális leejtőre, másrészt a jeges-köves talajra utal. További feature Kékestetőn (de Eplényen, Mátraszentistvánon, és a Börzsöny lábánál fekvő Szokolyán is) az éjszakai síelést biztosító világítás.

A legnagyobb élmény azonban mégiscsak a Sátoraljaújhely melletti Torzsáson érheti a magyarországi sípályák rajongóit, ahol csaknem egy éve működik az ország egyetlen libegős sífelvonója. A libegő egy csaknem ezerötszáz méter hosszú és - ami talán ennél is izgalmasabb - 374 méter színtkülönbségű pályához képes felvinni egyszerre csaknem kétszáz embert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25