Szentlélek érintésével a bánkúti felvonókhoz

Miskolc felől, Szentléleken át juthatunk el Bánkútra, ahol 10-15 centiméteres hótakaró, és három felvonó várja a sielőket. A Csokoládé Kupát viszont már lekéstük.
Bánkúton továbbra is három felvonó szállítja szombaton a sízőket, és ugyancsak működött a 956 méter magas Bálvány-csúcsnál a szánkózók felvonója is. Kovács Zoltán, a Bánkút Síklub elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a pályákat, 10-15 centiméter vastagságú hó borítja, bár az elmúlt napokban kissé megkopott a karácsony előtt még szinte tökéletes terep. Hozzátette, reményeik szerint a sportolásra alkalmas hó kitart a következő havazásig, így újévkor is használható állapotban maradnak a pályák.

Csokoládé Kupa

A síklub alapítása 30. évfordulójának megünneplésével összekötött hagyományos Csokoládé Kupát szomaton rendezték meg, délután 2 órától pedig, a klub ajándékaként, térítésmentesen használhatták a felvonókat a Bánkútra látogatók.

Az elnök elmondta, hogy a felújított felvonók az elfogadható hóviszonyokra való tekintettel este 8 óráig működnek majd az elkövetkező napokban, ha pedig ismét esni fog a hó, újabbakat is beindítanak.

Szentlélek érintésével Miskolc irányából

Bánkútra Lillafüred és Szentlélek érintésével lehet autóval Miskolc irányából feljutni, az utat folyamatosan takarítják, ajánlatos azonban a hólánc használata.

Zemplénből arról értesült az MTI, hogy ugyancsak elfogadható minőségű sípályák várják a Sátoraljaújhely fölötti Magashegynél a téli sportok kedvelőit, és működik a magyar-szlovák határ közelében, a város rudabányácskai oldalán az új libegő, amely a csaknem 800 méter magas hegycsúcsra viszi fel a sportolókat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04