Szalay Dakar Team: eddig minden rossz

2003.01.02. 17:26
A prológ futamon megszorult főfékhenger után, a verseny rajtjára felforrt a hűtővíz. A fiúk a garázsban szerelnek.
A tegnapi esti prológon előtört az első hiba. Megszorult a főfékhenger, emiatt mozgásképtelenné vált az autó. Balázs kiszállt a pálya közepén, és nekiállt szerelni. Annyit sikerült elérnie, hogy ki tudtak kecmeregni a gyorsaságiról, melynek hossza mindössze 1 kilométer volt. Teljesen utolsóként, 10 perces hátrányt gyűjtöttek ezzel a mutatvánnyal. Szerencsére ez az eredmény a verseny értékelésébe nem számított bele, csak a másnapi, vagyis a mai rajtsorrendet döntötte el. Meg persze a csapat hangulatát döntötte el, vagyis le.

Éjjel aztán megjavították a dolgot, és már épp kezdtek örülni. Aztán a délelőtti indulásnál felforrt a hűtővíz, és el is folyt. A napi gyorsaságit lépésben, víz nélkül tették meg, 104. idővel, ami végül is előrelépés. Az etapon Balázs a 3. fokozat fölé nem mert váltani, úgyhogy ott is csak poroszkáltak. A motorral még soha nem volt problémájuk, így értetlenül állnak az esemény előtt. Beértek a napi célba, és most épp lázas szerelésben vannak.