Három évet kaphatnak a verekedő vízilabdázók

2003.01.10. 23:48
A Vasas vízilabda csapata a hétvégén először játszhat teljes keretével az idei bajnokságban. Hiába jártak le azonban a tavalyi bajnokság döntőjén kirobbant verekedés után kiosztott eltiltások, Varga Tamásék mégsem készülhetnmek nyugodtan a BVSC elleni rangadóra. 2002 egyetlen nemzetközi kupagyőzelmét szálító magyar csapat négy játékosa ellen ugyanis vádat emelt a X-XVII kerületi ügyészség.
A X.-XVII. kerületi ügyészség vádat emelt a Vasas négy vízilabdázója, köztük a válogatott Varga Tamás ellen, a tavalyi bajnoki döntőn történt verekedés miatt.

Május 19-én a Honvéd-Vasas finálé utolsó mérkőzésének befejezése előtt két perccel, 11-9-es hazai vezetésnél a csapatok játékosai egymásnak estek a medencében. A kezdeményezők a Vasas-pólósok voltak, három honvédos megsérült, közülük Kiss Gergely kettős arccsonttörést szenvedett.

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy Varga Tamás, Hesz Máté, Varga II. Zsolt és Mátyás Zoltán ellen emeltek vádat súlyos testi sértés miatt, ugyanis többször megütötték az ellenfél játékosát. Hozzátette: a súlyos testi sértés 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A vízilabda szövetség fegyelmi bizottsága három Vasas-játékost - Hesz Mátét, Varga Tamást és Mátyás Zoltánt - 2002. november 30-ig tiltotta el a bajnoki és kupamérkőzésektől, míg Varga II. Zsolt hét hivatalos találkozón nem szállhatott vízbe.