Buktak az oroszok és a finnek a hoki vb-n

2003.05.08. 10:33
Svédország 1-5-ről fordított a házigazda finn válogatott elleni negyedöntőn, az A-csoportos Jégkorong Világbajnokságon. A másik rangadón a csehek könnyedén győzték le Oroszországot. A címvédő szlovák válogatott kicsit, Kanada nagyon megizzadt Svájc illetve Németország ellen.
Kétségtelenül a jelenlegi legjobb négy együttes került a finnországi A-csoportos jégkorong-világbajnokság elődöntőibe, azaz a papirformának megfelelően a kanadaiak a csehekkel, a címvédő szlovákok a svédekkel mérkőznek a döntőbe kerülésért.

Elsőként Kanada jutott a legjobb négy közé, miután szoros mérkőzésen, hosszabbításban legyőzte Németországot. A tengerentúliak már két góllal is vezettek, ám a németeknek még a rendes játékidőben sikerült egyenlíteniük.

A hosszabbítást már az új szabályok szerint rendezték: a hirtelen halálban legfeljebb 20 percig tart a játék, és a pályán egyszerre csak négy-négy mezőnyjátékos lehet. A rendszer debütálása mindössze 37 másodpercig tartott, Eric Brewer - aki tagja volt az olimpiai bajnok gárdának is - ugyanis emberelőnyben betalált.

A kanadaiak ellenfele, az oroszokat a három H-betűs csatár (Hlavac, Hejduk, Hlinka) vezérletével legyőző csehek lesznek. A csehek végig jobbak voltak a negyeddöntőbe szerencsével bekerült oroszoknál. Az első góljuk emberhátrányban, a másik kettő pedig -előnyben született.

Szintén az elődöntőbe jutott a címvédő Szlovákia, miután - ha nehezen is - de nyert Svájc ellen. Az első harmadban még a svájciak vezettek, azonban a szlovákok már a második húsz percben a maguk javára fordították a találkozót, míg a záró harmadban be is biztosították győzelmüket.

A negyedik negyeddöntő a játéknap legjobb, legizgalmasabb meccsét hozta. A svéd válogatott 5-1-es hátrányból is fordítani tudott a házigazda finnek ellen a jégkorong-világbajnokságon, és így - utolsóként - bejutott a legjobb négy közé.

A hazaiak - a 14 ezer fanatikus szurkoló legnagyobb örömére - a háromszoros NHL-gólkirály Teemu Selänne triplájával 5-1-re elhúztak, de a svédek még a második harmad befejezése előtt szorossá tették a mérkőzést.

A záró felvonás közepén aztán Peter Forsberg, az észak-amerikai profiliga pontkirálya, egyenlített. A hajrában Per-Johan Axelsson értékesített egy emberelőnyös helyzetet, és így a csodával határos módon fordítottak a svédek.

A negyeddöntők eredményei:
Kanada-Németország 3-2 (1-0, 1-0, 0-2, 1-0), hosszabbítás után
gól: Smyth (4.), Briere (33.), Brewer (61.), illetve Kopitz (44.), Kreutzer (55.)

Szlovákia-Svájc 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)
gól: Kapus (28.), Satan (40., 42.), illetve Plüss (15.)

Csehország-Oroszország 3-0 (1-0, 2-0, 0-0)
gól: Hlavac (17.), Hejduk (30.), Hlinka (37.)

Svédország-Finnország 6-5 (1-3, 3-2, 2-0)
gól: M. Sundin (5.), J. Jönsson (29.), Forsberg (30., 49.), Höglund (38.), Axelsson (56.), illetve Sela:nne (8., 10., 27.), Kallio (19.), Rintanen (26.),

A pénteki elődöntők párosítása:
Kanada-Csehország 16 ó
Szlovákia-Svédország 20
(A kezdési időpontok felcserélődhetnek.)