Világbajnok a férfi öttusa csapat is

2003.07.16. 23:59
Elsősorban a remek lovaglásoknak köszönhetően, Oroszországot megelőzve megnyerte a pesarói világbajnokság váltó számát a magyar férfi öttusa-válogatott.
A Kállai Ákos, Horváth Viktor, Balogh Gábor összeállítású csapat a lövészetet nem túlságosan jó, 272 körös, 1168 pontot érő teljesítménnyel megnyerte, a vívó versenyen azonban egy-két alkalommal hullámvölgybe került, és akkor távolinak tűnt az aranyérem. Később kiderült, hogy a három és fél órán át tartó második tusában a riválisoknak is akadtak gondjai, így a 72 győzelem, illetve a 824 pont végül is holtversenyben a negyedik, összetettben a második helyre volt elég.

Elfelejtették lemérni az úszók idejét

Az úszásban a szervezők "elfelejtették" lemérni az első futamot, és így a csapatvezetők segítségére és sportszerűségére voltak utalva az idők megállapításánál. A magyarok jól úsztak, 2:52.99 perc alatt teljesítették a 3x100 métert, ezért 1268 pontot kaptak. Ebben a számban hetedikek lettek, az összesítésben pedig a harmadik helyre csúsztak vissza, igaz csak kis különbséggel álltak az oroszok és a fehéroroszok mögött.

A futást már ellóghatták

A lovaglásban azután remekeltek Baloghék, a riválisoknál jóval több, 1160 pontot szereztek, ezzel gyakorlatilag el is döntötték a verseny kimenetelét. A futáson már csak a jelentős előnyük megtartására törekedtek. A záró számban végül 13:34.15 perccel a nyolcadik időt érték el, igaz, jelentős előnyük tudatában - az egyéni versenyre is gondolva - nem futottak teljes erőbedobással.

Legutóbb csak hatodikok voltak

A győzelem értékét növeli, hogy tavaly, San Franciscóban csupán hatodik volt a Balogh, Horváth, Fülep Sándor összeállítású együttes. Pesaróban a második helyen az oroszok végeztek, míg a dobogó harmadik fokára a fehéroroszok állhattak fel.

A világbajnokság csütörtökön a nők hagyományos versenyének selejtezőjével folytatódik. A magyar csapatban Vörös Zsuzsanna, Simóka Bea és Füri Csilla szerepel, Szatmári Adrienn kizárólag egyéniben lesz érdekelt.

Balogh Gábor: A kezdeti nehézségek után hamar elmúlt a stressz. Örülök, hogy tudtam küzdeni a csapatért, a hullámvölgyekben és a fontos pillanatokban képes voltam segíteni. Mind az öt számmal elégedett vagyok.
Horváth Viktor: A nagyon jól sikerült lovaglással nyertük meg ezt a versenyt.
Kállai Ákos: Feleségem, Bea három éve az itteni vb-n a mennyben és a pokolban is járt. A mai napon ezt éltem át én is. Szerencsére a végére maradt a menny.
(Kállai felesége Simóka Bea a 2000-es pesarói világbajnokságon a váltócsapattal aranyérmet nyert, egyéniben viszont csak 27. lett, és ezzel lemaradt a sydneyi olimpiáról.)
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány: Egyszer fent, egyszer lent, a vége most fent. Ez a lényeg.
Balaska Zsolt lovasedző: Mindig több lehetőség van a pálya teljesítésére. Nem is értem, másnak miért nem jutott eszébe, hogy nem feltétlenül a legegyszerűbb vonalvezetés a legjobb. Amikor a lányok versenyén kiderült, hogy az idő ilyen jól fizet, egyértelmű volt, hogy meg kell keresni a legrövidebb utat. Persze ehhez olyan lovasokra is szükség volt, akik a nehezebb feladatot is képesek megoldani.

Öttusa-világbajnokság, férfi váltó
1. Magyarország (Kállai Ákos, Balogh Gábor, Horváth Viktor) 5524 pont (lövészet: 1168, vívás: 824, úszás: 1268, lovaglás: 1160, futás: 1104)
2. Oroszország (Dmitrij Galkin, Rusztem Szabirhuzin, Alekszej Szavikov) 5500 (1120, 904, 1256, 1024, 1196)
3. Fehéroroszország (Alekszandr Biszov, Dmitrij Meliah, Mihail Prokopenko) 5492 (1156, 776, 1344, 1028, 1188)
4. Csehország 5300
5. Olaszország 5296
6. Kína 5208