''Olimpia előtt nincs helye a sértődöttségnek''

2003.09.17. 16:50
"Szomorúbb vagyok, mint valaha is gondoltam egy olyan vb után, amelyiken kilenc aranyérmet szerzünk" - mondta szerdai sajtótájékoztatón Angyal Zoltán kajak-kenu szövetségi kapitány
Angyal hangsúlyozta, hogy nem szerencsés kizárólag a lányok sikereiről beszélni. "Helyesebb fogalmazásnak tartom, ha a válogatottat értékeljük, mégha a férfiak valóban kisebb kátyúba kerültek is. De ne feledjük, hogy Sydneyben a férfi kajakosok, nyolc éve pedig a kenusok húzták be az aranyakat" - magyarázta.

Szakmai hibák a kajakosoknál

Angyal elárulta, már közvetlenül a verseny után arról beszélt a szakvezetés, miként lehet kijavítani a mostani hibákat. "A kenusoknál egyértelmű a képlet, őket egyedül Kolonics Gyuri képviseli a világ legjobbja között. A szakágban korosztályok maradtak ki, ennek isszuk most a levét, hamarosan azonban a fiatalok beérnek" - összegzett.

A férfi kajakosokról szólva nem tagadta, hogy a jól sikerült felkészülés után csalódást okozott egyéniben Vereckei, párosban a Kammerer, Veréb duó. "A verseny elején hátrányba kerültek, ezt pedig nem tudták - nem is volt esélyük - ledolgozni. A mezőny megerősödött, de nekünk ennél mindenképpen többet kell nyújtani."

Storcz józan belátásában is bízik a kapitány

"Meglehet, hogy az edzésmódszereken is hamarosan változtatni kell az eredményesség érdekében" - jegyezte meg. "Hamarosan ki kell azt is jelölni, hogy melyik számokra koncentrálunk. A most verhetetlennek látszó szlovák négyes tagjai például csakis erre koncentrálnak, más szám nem érdekli őket" - jelentette ki.

A kapitány ugyanakkor reméli, hogy a kétszeres olimpiai Storcz Botond jövőre újra versenyképes lesz. Nem zárta ki, hogy még a a két éve felbomlott címvédő négyes helyett induló csapatba is helyet követel magának. "A sértődöttségét, a féltékenységét félre kell tennie. Neki kell kezdeményezni, rajtunk nem fog múlni semmi" - állította. (Emlékezetes, Storcz májusban összetűzött állandó párjával, Kammererrel és felbomlott sikeres párosuk.)

A feszültségek kezelése

"Az edzőknek az egymás közötti valamint a versenyzők felé kialakult feszültségét kezelni kell. Minden erőmmel ezen leszek, emellett bízom a józan belátásban, hogy az olimpiai sikeresség az önös és kicsinyes érdekek fölé emelkedik. A sértődöttségnek nincs helye az olimpia előtt. Megengedhetetlen lenne, ha az erők butaságok miatt forgácsolódnának szét" - mondta. Bővebben azonban nem részletezte, mire gondol.