Megszületett Agassi és Graf második gyermeke

2003.10.07. 12:46
Megszületett a teniszsport álompárjának tartott Andre Agassi és Steffi Graf második gyermeke. A Jaz névre hallgató kislány három kilóval és ötvenkét centivel jött a világra.
Szinte az egész világ "lázban égett", amikor két éve megszületett Steffi Graf és Andre Agassi első gyermeke, Jaden Gil. A két teniszsztár már akkor úgy fogalmazott, hamarosan szeretnének kistestvért is Jadennek.

A múlt pénteken, ha nem is akkora felhajtás közepette, mint az első gyermek, megszületett a második Agassi baba is. A huszonkétszeres Grand Slam-győztes, egykori világelső Graf komplikációmentesen adott életet második gyermekének, akivel már el is hagyhatták a korházat.

A Jaz névre hallgató kislány három kilóval és ötvenkét centivel látta meg a napvilágot, és noha pár héttel a vártnál korábban jött, nem kellett császármetszést végrehajtani a 34 éves anyukán. A szülésnél végig jelen volt a világranglistán jelenleg negyedik helyezett Agassi is.