Maszuoka és Sainct nyertek a hetedik szakaszon

2004.01.07. 23:20
A két címvédő csekély előnnyel ért célba a Dakar eddigi leghosszabb szakaszán. A francia motoros törött kézzel tudott a leggyorsabb lenni.
A Dakar-rali hetedik szakasza az eddigi leghosszabb volt, a versenyzőknek szerdán 1055 kilométert kellett megtenniük Tan-Tan és Atar között.

A két megmaradt magyar egység még nem futott be

Az etap 701 kilométeres gyorsaságiját az autóknál az összetettben is vezető Hirosi Maszuoka teljesítette a leggyorsabb. A japán versenyző alig több, mint öt perccel végzett csapattársa, a szintén mitsubishis Peterhansel előtt.

Harmadikként a maga építette buggyval Jean-Louis Schlesser ért célba, az ő hátránya viszont már 20 perc volt Maszuokához képest. Negyedikként De Mevius BMW-je futott be, az ötödik pedig az 1995-ös rali-világbajnok, Colin McRae lett. (Utóbbiak alig néhány perccel maradtak le Schlessertől.)

Este fél tizenkettőig a még versenyben lévő két magyar autós egység, Szalay és Liszi nem ért célba. Előbbi hat óra előtt néhány perccel hagyta el a harmadik ellenőrzőpontot - négy van összesen -, utóbbi pedig még tizenegykor is valahol a második és a harmadik között haladt.

Már Despres vezet a motorosoknál

A motorosoknál szintén a tavalyi címvédő, a francia Richard Sainct nyerte a hetedik szakaszt. A KTM-es versenyző annak ellenére tudott szerdán nyerni, hogy keddi bukása miatt törött kézzel versenyzett.

A franciáknak remek napjuk volt, hiszen Sainct mögött két honfitársa, a civilben rendőr Jean Brucy, és Cyril Despres futott be, előbbi hét, utóbbi nyolc és fél perccel később.

Az autósoknál az összetettben továbbra is Maszuoka vezet Peterhansel és McRae előtt, míg a motorosoknál Despres állt az élre, a francia KTM-es márkatársait, Romát és Sainctot előzi meg.

A szakasz eredménye és az összetett állása
A hetedik szakasz végeredménye, autók:
1. MASUOKA / PICARD MITSUBISHI 5h 58' 35"
2. PETERHANSEL / COTTRET MITSUBISHI 6h 03' 37" +05' 02"
3. SCHLESSER / LURQUIN SCHLES-FORD 6h 19' 33" +20' 58"

Az összetett állása a hetedik szakasz után:
1. MASUOKA / PICARD MITSUBISHI 13h 40' 58"
2. PETERHANSEL / COTTRET MITSUBISHI 13h 52' 40" +11' 42"
3. MC RAE / THORNER NISSAN 14h 22' 27" +41' 29"

A hetedik szakasz végeredménye, motorok:
1. SAINCT KTM 6h 39' 33"
2. BRUCY KTM 6h 46' 40" +07' 07"
3. DESPRES KTM 6h 48' 06" +08' 33"

Az összetett állása a hetedik szakasz után:
1. DESPRES KTM 15h 23' 30"
2. ROMA KTM 15h 26' 33" +03' 03"
3. SAINCT KTM 15h 26' 51" +03' 21"