Huszonkét pontos pécsi vereség az Euroliga elődöntőjében

2004.04.16. 20:06
Súlyos, huszonkét pontos vereséget szenvedett a MiZo-PVSK női kosárlabda-csapata az Euroliga elődöntőjében. A francia Valenciennes az egész találkozó folyamán fölényben játszott, a játék valamennyi elemében jobb volt riválisánál.
"Egész évben azért harcoltunk, hogy ma játszhassunk". Ezt Rátgéber László a MiZo-PVSK női kosárlabda-csapatának edzője mondta a Pécsett megrendezésre kerülő Euroliga négyes döntője előtt. A pécsi csapat 2001 után másodszor jutott be a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A baranyai csapat az évad elején igen nehéz csoportba került, melyet a gárda edzője nemes egyszerűséggel "halálcsoportnak" nevezett.

A "halálcsoportból" a négy közé

Igazát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a négyes döntő valamennyi résztvevője ebből a csoportból került ki. Ehhez Iványiéknak olyan bravúrokra volt szüksége, mint a klubvilágbajnok Szamara legyőzése. A pécsiek helyzetét nehezítette, hogy egyik legjobbjuk Károlyi Andrea nem épült fel keddi műtétje után, így kénytelen volt kihagyni az "év meccsét".

A négyes döntő hivatalos honlapján a szavazó szurkolók nyolcvannégy százaléka gondolta úgy, hogy a PVSK története során először megnyeri az Euroliga-sorozatot. Természetesen a játékosok is reménykednek, a szakvezető, Rátgéber László azonban visszafogottabb, ő csak huszonöt százalékot adott a sikerre.

Fantasztikus hangulat, ideges PVSK

A pécsi Lauber Dezső sportcsarnokban természetesen teltház és fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat. A feldobás után a franciák hozták el a labdát, de kimaradt a lehetőség, csak úgy, mint a túloldalon Keller helyzete. Wauters két büntetőjével a Valenciennes került előnybe, majd Branzova rontott ziccerben. Egy francia hárompontos után Szakács szintén hármassal szépített. Keller egyenlített, majd ismét Wauters percei következtek, így öt ponttal mentek.

Rátgéber időt kért, azonban a csapat játéka így is sokszor akadozott, így nem nagyon tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz. A magyar együttes irányítóját, Iványi Dalmát szinte teljesen kikapcsolták a játékból, de így is is feljött a Pécs négy pontra. Újabb francia pontok, ellenben Szakács hárompontos kísérlete, majd a lepattanó után a kétpontos lehetősége is kimarad, így az első negyed hatpontos francia sikerrel zárult (13-19).

Tizenöt pontos hátrány a szünetben

A második tíz perc Iványi triplájával indult, melyre Brown egy kétpontos dobással válaszolt. A Pécs továbbra is sok hibával, ugyanakkor roppant nagy elszántsággal játszott. Iványi például a saját palánkja előtt eladta a labdát, melyet két másodperccel később ő szerzett vissza. Majd egy kétpontossal feljebb hozta a csapatot, de erre a franciák néggyel válaszoltak, így héttel mentek.

Feaster és Laugren tovább növelte a tavalyi döntős előnyét, így a negyed közepére az eddigi legnagyobb, tíz pont volt a különbség. Iványiék ziccereket hibáztak, míg az ellenfél ha kellett lassította, ha kellett gyorsította a játékot és három perccel a negyed vége előtt már tizenöt ponttal ment. Tranquylli és Keller büntetőket rontott, a távoli kísérletek kimaradtak, így nem sikerült közelebb jönni a Valencienneshez.

Elmaradt a pécsi feltámadás

A nagyszünet után Wauters tovább növeli a gallok előnyét, miközben a Pécs két ziccert is rontott. Francia hárompontos, majd Tranquylli és Iványi szépít valamit a képen. De így is nő a különbség, mert a franciák szinte valamennyi lehetősége bemegy, míg a túloldalon továbbra is rengeteg a hiba. Tranquylli triplájának köszönhetően már "csak" tizenhárom pont a különbség. Azonban mielőtt sikerült volna felzárkózni, hiába tűnt úgy, hogy fáradnak a franciák, újabb pontok és újabb kimaradt pécsi lehetőségek, így a záró negyed előtt tizenhat ponttal vezettek a franciák.

Az utolsó játékrészt a Valenciennes kezdte úgy, mint ha hátrányban lenne és gyorsan dobott öt pontot, így már több, mint húsz ponttal vezetett. Rátgéber ugyan időt kért, de sok eladott labda és a rengeteg kihagyott ziccer miatt ez már semmit nem ért. Az utolsó percekben egész pályás letámadással próbálkoztak Iványiék, nem sok sikerrel. Hiába szerzett a Pécs akárhány pontot, biztos, hogy Wautersék válaszolni tudtak rá. Ami a legszomorúbb, hogy szinte erőlködés nélkül érték el pontjaikat.

Hogy igazán fájó legyen a vereség, az utolsó két percre már két ifit is behoztak, hiszen akkor már minden eldőlt. A PVSK így súlyosnak mondható huszonkét pontos vereséget szenvedett, de azért a teljesítményéért, mellyel idáig eljutott, minden dicséretet megérdemel.

Eredmény:
Euroliga, Final Four, elődöntő:
MiZo-Pécsi VSK - US Valenciennes Olympic 53-75 (13-19, 13-22, 15-16, 12-18)
Pécs, vezette: Lazarosz (görög), Ohrimenko (orosz)
Pontszerzők: Ambrus 12, Tranquilli 10, Keller 9, Iványi 9/3, Branzova 6, Szakács 5/3, Béres 2, illeve Wauters 19, Sauret 15/6, Brown 13, Le Drean 12, Lawson 6, Batkovic 6, Feaster 4

Rátgéber: Leradíroztak minket
"Szomorú este volt a mai és leginkább a szurkolóinkat sajnálom, akikúgy szurkoltak, mint ha mi fizettünk volna nekik. A franciák sokkal keményebbek voltak, Súlyban és magasságban is megvertek minket, a védekezésben és a támadásban pedig leradíroztak. Center nélkül nehéz ezt a játékot játszani, a bedobók pontnélkülisége miatt pedig Iványi magára vállalta a pontszerzést is, így viszont nem tudott irányítani, szervezni. A legdöntőbb momentum az volt, hogy egyszerűen nem tudtunk kosarat dobni" - értékelte a találkozót Rátgéber László, a pécsiek mestere.