Elvették a Vasas győzelmét a pólódöntőben

2004.05.06. 18:33
A vízilabda-bajnokság második mérkőzését a Vasas nyerte 8-7-re a címvédő Honvéd ellen, de utóbbi óvott, és a szövetség vezérkara elfogadta, egyszersmind újrajátszást rendelt el, pénteken tizennyolc órától. Az ügy mégsem zárult le: a meccs előtt elnökségi ülés lesz a szövetségben.
A szerdai Euroliga-elődöntő után a vízilabda-bajnokság fináléjában is összecsapott szombaton, a két magyar csapat élcsapat, az alapszakasz győztese, a Vasas, valamint a címvédő Honvéd-Domino. Az első meccset a Honvéd nyerte, a másodikon így a Vasasnak nem lehetett más célja, mint a javítás, különben tetemes hátárnyba kerülhet a három győzelemig tartó párviadalon.

A Vasas mindent meg is tett ennek érdekében, és 8-7-re diadalmaskodott, de igazán nem örülhettek a sikernek, mert a Honvéd már a győzelem után bejelentette: óvni fog. Történt ugyanis, hogy a harmadik negyed vége előtt kilenc tized másodperccel Kásás és Varga Tamás a záró dudaszó előtt a vízbe ugrott.

Bárány távoli kísérlete mellément, és a két világbajnok azt hitte, vége a játékrésznek, így a padról a medencébe vetette magát. A játékvezetők megítélték a jogos négyméterest, ám nem állították ki véglegesen a két játékost, noha a szabálykönyv a büntető mellett ezt is előírja.

A záró hét percben Kásás lőtt még egy gólt, így a Honvéd álláspontja szerint döntő módon befolyásolta a 8-7-es végeredményt. A szövetség vezérkara ezt az érvet csütörtök délelőtt elfogadta, és elrendelte a találkozó újrajátszását.

A versenybizottság után a Sportági Egyeztető Bizottság jóváhagyta a korábbi döntést; a határozata jogerős, ellene már nem lehet fellebbezni. Azonban a versenyszabályzat idevágó pontja alapján a Magyar Vizilabda Szövetség elnöke, felülvizsgálati kérelemmel fordult a szövetség elnökségéhez az ügyben. Dr Martin György péntek délutánra elnökségi ülést hívott össze. A felülvizsgálati kérelemnek halasztó hatálya nincs, így, ha az elsnökség hat óra előtt máshogyan nem dönt, a megismételt mérkőzést megrendezik.