Kovács és Janics két számban indulhat az olimpián

2004.06.18. 14:18
A sydneyi olimpián a legeredményesebb magyar sportág, a négy aranyérmet szerző kajak-kenusoknál lezárult a válogatás az augusztusi olimpiára. Az már korábban eldőlt, hogy a három éve egyesben veretlen Kovács Kati nem lehet olimpiai bajnok kedvenc számában, mégis két számban indulhat. A Kammerer, Storcz duó megvédheti címét.
A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó a hétvégi országos bajnokság után a pénteki pótválogatón is fölényesen legyőzte az Európa-bajnok Paksy Tímea, Benedek Dalma kettőst 500 méteren, így - bár ez továbbra sem jelenthető ki százszázalékos biztonsággal - ebben a számban valószínűleg ez az egység indulhat az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián.

Több mint két hajóhossz volt a különbség

"A szövetség elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy ha Paksyék most is kikapnak, de a győztes mögött fél másodpercen belül tudnak célba érni, akkor ők is bekerülnek a csapatba. Nem így történt azonban, a két egység között 2.6 másodperc különbség alakult ki, vagyis több mint két hajóhossz volt, így nem bővült a már öttagú együttes" - mondta az MTI-nek Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

A számok "leosztásánál" Janics Natasa okozza a bizonytalanságot, hiszen a szövetség korábban, az év elején lefektetett válogatási szabályai szerint ugyanaz a versenyző nem indulhat egyesben és párosban is az olimpián, mert e két viadal rajtja között mindössze alig több mint egy óra a különbség. Janics viszont mindkét számban kiharcolta a részvétel jogát.

Benedekék kárára változtattak

"Meggyőző teljesítményét látva mindenképpen azt fogom javasolni az elnökségnek, hogy engedélyezzük számára a duplázást, és nagyon remélem, hogy el is fogadják az előterjesztésemet" - tette hozzá Angyal.

A vajdasági származású Janics az egyesben számára sorsdöntő válogatón is bebizonyította, hogy a rövid idő ellenére képes világszínvonalú produkcióra. Benedek és Paksy ugyanakkor joggal lehet csalódott, hiszen az eredeti elveket időközben az ő kárukra változtatták meg.

"Katival abban maradtunk, hogy nekünk nincs mivel előrukkolnunk, mindent ugyanúgy kell csinálnunk, mint a második válogatón" - értékelt Janics. "Az elképzelésünket pedig siker koronázta. Élvezem a páros versenyzést, és noha korábban Szerbiában csak az egyesre készültem, Katival most igazán összepasszolunk. Amondó vagyok, az olimpiáig ez az egység csak jobb lehet."

Kammererék visszavágtak

A májusban Európa-bajnoki címet szerző Janics kilátásba helyezte, ha nem engedik számára az egyéni indulást, akkor a páros mellett dönt. A szakág vezetője, Fábiánné Rozsnyói Katalin szerint mindhárom aranyérmet képesek megszerezni tanítványai. Kovács - akkor még Szabó párjaként - négy éve párosban és négyesben is ezüstig jutott, most előrébb léphet.

Pénteken további két számban rendeztek pótválogatót, úgynevezett szétlövést Szegeden. A férfiaknál k-2 500 m-en a Sydneyben bajnok Kammerer Zoltán, Storcz Botond páros visszavágott a vasárnap elszenvedett vereségért a Benkő Zoltán, Beé István kettősnek, így lehetőséget kapott arra, hogy Athénban megvédje négy évvel ezelőtt kiharcolt elsőségét.

"Egy cseppet sem voltam ideges, tudtam, hogy mire vagyunk képesek - magyarázta Storcz Botond. "Miként négy éve, most sem hátráltatja, mi több, inkább segíti a felkészülést az, hogy a páros mellett négyesben is vízre szállunk. Hogy mást ne mondjak: a kvartettben is 'Kamera' mögött ülök, úgyhogy azok az edzések is felérnek a kettesben történő gyakorlással."

Joób és Vajda mehet kenu egyesben

Benkő és Beé - csütörtöki sikerének köszönhetően - ezer méteren száll majd vízre az ötkarikás játékokon. Kenu egyesben, ezren Joób Márton és Vajda Attila csapott össze, és a csata az ob-n is győztes szegedi Vajda diadalát hozta, így a hosszabb távon ő, ötszázon pedig klubbeli riválisa indulhat Görögországban.

A pénteki események után véglegessé vált, hogy az augusztusi csúcseseményen 7 férfi és 5 női kajakos, valamint négy kenus alkotja majd a magyar válogatottat. (Egy kvótát így még fel sem használt a magyar csapat.) A csapat hétfőn kezdi el az ötkarikás felkészülést Szegeden és Szolnokon.

Négynél is többet nyerhetünk?

A magyar kajakosok és kenusok Sydneyben négy arany- két ezüst és egy bronzérem volt a küldöttség mérlege, ami egyben minden a legsikeresebb szereplését jelentette. Athénban, optimális esetben még ennél is többet nyerhetnek versenyzőink

A magyar olimpiai csapat:
FÉRFIAK:
500 m: k-1: Vereckei Ákos, k-2: Kammerer Zoltán, Storcz Botond, c-1: Joób Márton, c-2: Kozmann György, Kolonics György
1000 m: k-1: Kökény Roland, k-2: Benkő Zoltán, Beé István, k-4: Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth Gábor, c-1: Vajda Attila, c-2: Kozmann, Kolonics

NŐK:
500 m: k-1: Janics Natasa, k-2: Kovács Katalin, Janics, k-4: Kovács, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga