Harminchárom olimpiai érmet várnak a szövetségek a sportolóktól

2004.07.13. 20:26
Egy hónappal az olimpia rajtja előtt az Index felkutatta, hogy három évvel ezelőtt mit jósoltak az athéni játékokra a sportágak vezetői. Az már az indulók ismeretében kijelenthető, hogy néhányan kicsit túlértékelték magukat, de megkockáztatható, voltak olyanok is, akik alulbecsülték versenyzőik képességeit. Aranyat mindössze hat szövetség mert bevállalni, érmet azonban tizenheten. Az előzetes várakozások alapján összesen harminchárom érem lenne a termés. A sportvezetőket most itt ellenőrizhetik.
Asztalitenisz: 1 érem, 3 pont

A szövetség vezetői továbbra is bíznak a Bátorfi, Tóth páros éremszerzésében, és hogy ezt joggal teszik, arra a legutóbbi formájuk adhat alapot, hiszen nyertek a Pro Tour-sorozat brazíliai állomásán. Sydneyben negyedikek lettek, mert drámai csatában elveszítették a bronzmeccset a koreaiak ellen. Ha a sorsolásnál szerencséjük lesz, akkor most valóra válhat az álom. Bátorfi egyébként ötödik olimpiájára készül, ezzel az utazó csapatból ő a csúcstartó.

Részvevők: Bátorfi Csilla (női egyes, női páros), Fazekas Mária (női egyes), Tóth Krisztina (női egyes, női páros)

Atlétika: 1-2 érem, 11-13 pont

Amennyiben az Európa-bajnok, vb-második dobóatléták - a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert - nem vallanak kudarcot, akkor nem lehet gond a terv teljesítésével, és megszerzi a két érmet a magyar csapat. Fazekas ugyan hullámvölgyben van mostanság, a magyar bajnokságon is kikapott, de augusztusig még sok idő van. Annus a hétvégén a világ idei legjobb eredményét produkálta. Legutóbb nem futotta pontra az atléták erejéből, a helyzet a négy évvel ezelőttinél várhatóan jobban alakul, és nem szabad elfeledkezni Vaszi Tündéről sem, akinek ha szerencséje van, és sérülések sem hátráltatják, akár még egy érmet is elcsíphet.

Várható részvevők: 29-32
Biztos indulók: Annus Adrián, Pars Krisztián, Botfa Péter (kalapácsvetés) Fazekas Róbert, Kővágő Zoltán, Máté Gábor (diszkoszvetés), Vaszi Tünde (távolugrás)

Birkózás: 3 érem, 10-17 pont

Sydneyben a birkózók elmaradtak a várakozásoktól, most azonban joggal lehet reménykedni abban, hogy felülmúlják az akkori egyetlen érmet. Kedvező sorsolás esetén mindenképpen összejöhet a három érem, de ha nehéz ágra kerülnek a magyar versenyzők, akkor sem kilátástalan a három érem hazahozatala. (A birkózásra egyébként is jellemző, ha valaki jó napot fog ki, akkor megállíthatatlan.) Az aranyérem szempontjából nagy kérdés, Deák Bárdos Mihály képes-e formába lendülni, és hogy az összekapaszkodásra - rendre ezzel az elemmel győzték le - tökéletesen figyel-e. Érdemes lesz figyelemmel követni a szabadfogásúakat is, mert meglepetésre készülnek, az Eb-győztes Ritter az olimpián is meg akarja mutatni felkészültségét.

Részvevők: 9 fő
Aubéli Ottó (szabadfogás, 120 kg) Berzicza Tamás (kötöttfogás, 74 kg) Deák Bárdos Mihály (kötöttfogás, 120 kg), Füredy Levente (kötöttfogás, 66 kg), Hatos Gábor (szabadfogás, 66 kg), Majoros István (kötöttfogás, 55 kg), Ritter Árpád (szabadfogás, 74 kg), Virág Lajos (kötöttfogás, 96 kg), Wöller Gergő (szabadfogás, 60 kg)

Cselgáncs: 2 érem, 8-12 pont

A cselgáncsozók négy éve nulla ponttal zártak, és most is jelentősen túltervezték erejüket, hiszen mindössze két versenyző jutott ki Athénba. Így ha az eredeti tervet teljesíteni akarják, akkor mindkettejüknek dobogón kell állniuk, ami korántsem egyszerű feladat. Ungvári az Eb-győzelmével és a nemzetközi tornákon igazolta rátermettségét, az olimpiai bajnok Kovács Antal pedig idestova tizenkét éve tart ernyőt a sportág felé.

Részvevők: Kovács Antal (100 kg), Ungvári Miklós (66 kg)

Evezés: 1 érem, 4-7 pont

Haller Ákos és Pető Tibor
Elsőre visszafogottnak tűnhet az evezősök terve, hiszen 2001-ben és két éve is nyert a világbajnokságon a Pető, Haller páros. Csakhogy sem tavaly, sem idén nem kerültek még csúcsformájuk közelébe. Sokat hátráltatta őket sérülés, és csak bízni lehet abban, hogy a hátralévő időszakban, ismét visszaszerzik régi erejüket, és ott lesznek a dobogón. A másik két párostól a pontszerzés mindenképpen elvárható.

Részvevők: Haller Ákos, Pető Tibor (kétpár), Remsei Mónika, Stift Edit (könnyűsúlyú kétpár), Varga Tamás, Hirling Zsolt (könnyűsúlyú kétpár)

Kajak-kenu: 7-9 érem, 38-45 pont

Sydneyben négy aranyéremmel a sportág történetének legjobb olimpiai szereplését produkálta, és feltehetően valamennyi szurkoló fejében megfordult már, ennél most még többet is szerezhetnek. A nők edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin nem titkolja: három aranyat kíván elhozni a szkíniászi pályáról, és ha a fiúknál is becsúszik egy, akkor ismét megvan a négy. Biztató, hogy a címvédő férfi négyes ismét remek időket fut, és a Kozman, Kolonics kenupáros is képes lehet a győzelemre. És akkor még nem beszéltünk Vereckei Ákosról, aki négy éve toronymagas favorit volt, ám nem sikerült érmet nyernie, most azonban ő lepheti meg a mezőnyt.

Részvevők: 17 fő
Férfiak, kajak: Vereckei Ákos K-1 500, Kökény Roland K-1 1000, Kammerer Zoltán, Storcz Botond K-2 500, Benkő Zoltán, Beé István K-2 1000, Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kökény Roland, Veréb Krisztián K-4 1000
Kenu: Joób Márton C-1 500, Vajda Attila C-1 1000, Kozman György, Kolonics György C-2 500 és 1000
Nők: Janics Natasa K-1 500, Janics Natasa, Kovács Katalin K-2 500, Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga K-4 500 m

Kerékpár: 1 érem, 5 pont

Bodrogi László
Annyi biztos, hogy aligha számított arra a szövetség vezérkara, hogy a Sydneyben ötödik Szabolcsi Szilvia nem vívja ki az indulás jogát, hiszen őt éremre is esélyesnek tartották a repülőversenyben. Így viszont a szabadkártyával rajthoz álló Bodrogi Lászlónak kell megmutatnia, hogy vb-bronzérme nem a véletlen műve az egyéni időfutamban. Mivel Bodrogi kihagyta a Tour de France-t, vélhetően pihentebb nagy riválisainál.

Résztvevők: Bodrogi László (egyéni időfutam, mezőnyverseny), Vinczeffy Zsolt (cross country)

Kézilabda: 1 érem, 4-7 pont

A nők az eddigi három olimpiájukról egyaránt éremmel tértek haza, így a szövetség elöljárói alighanem bíztak benne, hogy a tornát nem rendezik meg a mieink nélkül. Az azonban talán már őket is meglepte, hogy a férfiak is ott lehetnek, hiszen meglehetősen kevés az olyan sportág, amelyik világversenyéről öt vereséggel és négy győzelemmel is ki lehet jutni az olimpiára. A Mocsai-csapat kedvező sorsolást kapott, a nagy riválisok a másik csoportba kerültek, így tőlük szinte kötelező az éremszerzés. A férfiak sem panaszkodhatnak, és ha érmet nem is, pontot ők is elcsíphetnek.

Résztvevők: 30, férfi válogatott, női válogatott

Lövészet: 1 érem, 9-11 pont

A sportlövőknél eddigi olimpiai bajnokaink közül mind a hatan úgy lettek a legjobbak, hogy előtte nem volt világversenyen szerzett érmük. Ebben a csapatból négy versenyzőnek semmilyen érme sincs, vagyis ha a babona ezúttal sem törik meg, akkor jó az esélyük a kiváló szereplésre. Ettől függetlenül a világbajnoki címvédő Igaly Dianától, és a szülése után visszatért Joó Évától, no meg, nem utolsósorban az Európa-bajnok Sidi Pétertől várható jó szereplés, és akár még az eredeti várakozásokat is felülmúlhatják.

Résztvevők: 8 fő
Csonka Zsófia (női légpisztoly, női sportpisztoly), Erdős Dorottya (női légpisztoly, női sportpisztoly), Igaly Diána (női skeet), Joó Éva (női sportpuska összetett, női légpuska), Krzyzewsky Beáta (női sportpuska összetett, női légpuska), Pálinkás Lajos (gyorstüzelő pisztoly), Sidi Péter (kisöbű sportpuska összetett, fekvő, légpuska), Simon Attila (szabadpisztoly, légpisztoly)

Műugrás: 1 érem, 3-6

Picit merésznek tűnik az éremszerzés, bár Barta Nóta az ifik között világbajnoki címet szerzett, most viszont nagy bravúrra lenne szüksége, hogy a dobogó közelébe férkőzzön.

Résztvevők: Barta Nóra (3 m), Hajnal András (torony)

Ökölvívás: 1 érem, 5 pont

Balzsay Károly
A Csötönyi vezette szövetség is visszafogottnak tűnt a tervezés során, de lehet, hogy épp ez a realitás: a bokszolók most is egy éremmel gyarapítják eddigi kollekciójukat. Az Eb-ezüstös Balzsay lehet az elsőszámú esélyes, de Káté Gyula és Bedák Pál - mindketten Eb-harmadikok - is érmet nyerhet, igaz a sorsolásukon sok minden múlik.

Résztvevők: Balog Vilmos, 69 kg, Balzsay Károly, 75 kg, Bedák Pál, 48 kg, Bedák Zsolt, 54 kg, Káté Gyula, 60 kg

Öttusa: 2 érem, 8 pont

Nyilván Balogh Gábor és Vörös Zsuzsa kimagasló szereplésében bíznak a szövetségben, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a másik két magyar versenyzőt sem. Vörös három világbajnoki elsősége után egyértelműen a dobogó tetejét vette célba, míg Balogh külön vívóedzéseket vesz az olimpia előtt, talán azért is, mert legutóbb a vívásban mutatott gyengébb produkciójának köszönhetően maradt le az aranyéremről.

Résztvevők: Balogh Gábor, Füri Csilla, Kállai Ákos, Vörös Zsuzsa

Súlyemelés: 2 érem, 9-12 pont

Ha a kínai nők szabadon hagyják a magyarok által kedvelt súlycsoportokat, akkor még az aranyérem is elérhető közelségbe kerülhet. A hét súlycsoportból ugyanis csak négyben vehetnek részt az ázsiaiak, igaz amelyiket kiválasztják, ott egyértelműen győzelmi esélyekkel lépnek pódiumra. Ha viszont Krutzler "megszabadul" kínai vetélytársától, akkor ő lesz a legesélyesebb, míg a sérüléséből felépült Likerecz Gyöngyinek a kínaiakon kívül van más országból érkező számottevő ellenfele is, de ne feledjük, három éve világbajnok volt.

Résztvevők: 8 fő
Férfiak: Tancsics László (56 kg), Kecskés Zoltán (69 kg), Feri Attila (77 kg), Gyurkovics Ferenc és Kovács Zoltán (105)
Nők: Krutzler Eszter (69), Likerecz Gyöngyi (75), Varga Viktória (+75)

Torna: 1 érem 8-10

A tornászok jelentősen túlértékelték magukat, pedig arra alighanem számítottak, hogy az olimpiai bajnok Csollány visszavonul, arra azonban aligha, hogy mindössze két versenyző vívja ki az athéni részvételt. Ráadásként Szarka csak szabadkártyával állhat rajthoz. Gál ugrásban és talajon pontot érhet el, de nem lesz könnyű dolga.

Résztvevők: Gál Róbert, Szarka Krisztina

Triatlon: 1-3 pont

A triatlonozók is igencsak bevállalósak, igaz Molnár Erika már ért el jó eredményeket Világkupákon, de az első hatba kerülés pillanatnyilag tőle is távoli tűnik.

Résztvevők: Kuttor Csaba, Molnár Erika

Úszás: 4 érem, 25-30 pont

Risztov Éva
A szövetségi kapitány, Kiss László feltehetően még nem számított Cseh László élvonalba robbanására, ám ettől függetlenül reálisan elérhető a négy olimpiai érem. Risztov Éva 400 gyorson és 400 vegyesen a legutóbbi vb-n második lett, csakúgy, mint 200 pillangón. Cseh a 400 vegyesen szerzett szintúgy második helyet, és ezen a távon most is minimum ezt a helyezést elérheti, ha Michael Phelps visszavesz a tempóból, és nem úszik újabb világcsúcsokat, mint a válogatón. (Rövidebbik vegyes távon is érmes helyen csaphat célba Cseh, és 100 háton sem esélytelen a pontszerzésre.) Kovács Ágitól viszont nagy bravúr lenne, ha érmet szerezne a mostanság favorizált számában, a 200 vegyesen, de nem is reménytelen. A 200 mell aranyát a papírforma alapján biztosan nem fogja megvédeni.

Résztvevők: 31 fő
Férfiak: Batházi István, Batházi Tamás, Bodor Richárd, Bodrogi Viktor, Cseh László, Gáspár Zsolt, Gercsák Balázs, Güttler Károly, Gyurta Dániel, Horváth Péter, Kerékjártó Tamás, Kis Gergő, Kiss Boldizsár, Kolozár Dávid, Leposa Milán, Makány Balázs, Mészáros Gergely, Rudolf Roland, Szűcs Tamás, Takács Krisztián és Zubor Attila
Nők: Boulsevicz Beatrix, Csobánki Zsuzsa, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Ágnes, Mutina Ágnes, Reményi Diána, Risztov Éva, Szepesi Nikolett, Verrasztó Evelyn

Vitorlázás: 1 pont

Pomucz Tamás szakvezető Hajdu Balázs pontszerzésében reménykedik, a hírek szerint nem alaptalanul.

Résztvevők: 7 fő
Czégai Péter, Cserép Csaba (férfi 470-es), Gádorfalvi Áron (szörf), Győrbíró Lívia (szörf) Hajdu Balázs (finn), Weöres Márta, Payr Anna (női 470-es)

Vívás: 3 érem 20-22 pont

Ferjancsik Domokos
A Sydneyben szerzett egy aranyérem után valószínűleg most több érmet nyernek a mieink, és erre meg is van minden esélyük. Női tőrben Varga Eb-győzelemmel büszkélkedhet, Mohamed pedig szinte valamennyi Vk-versenyen a négyes döntőbe jutott. A csapatok között mivel a mieinknek csak nyolccal kell felvenni a versenyt, három győzelem már aranyat ér, ami nem lehetetlen célkitűzés egyik válogatott esetében sem. Egyéniben az aznapi forma számít, és versenyzőink közül bárki esélyes.

Résztvevők: 15 fő
Nők: Mohamed Aida, tőr, Nagy Orsolya, kard, Varga Gabriella, tőr
párbajtőr-csapat (Hormay Adrienn, Mincza Ildikó, Nagy Tímea+ tartalék: Tóth Hajnalka)
Férfiak: kard-csapat (Ferjancsik Domokos, Fodor Kende, Nemcsik Zsolt+ tartalék: Lengyel Balázs)
párbajtőr-csapat (Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván+ tartalék: Kulcsár Krisztián)

Vízilabda: 1 érem, 8 pont

Mivel az aranyérem hét pontot ér, pontosan érzékelhető, hogy a pólósok igen bíztak abban, hogy a női szakág is kvalifikációt szerez. Ha pedig már kijutott, érmet is nyerhet, noha meglehetősen nehéz csoportba kerültek Faragó Tamás tanítványai. Ennek ellenére a végső siker is prognosztizálható, míg a címvédő férfiaknak a dobogó elérése szinte kötelező. Bár ők is a nehezebbik csoportba nyertek besorolást.

Résztvevők: 26 fő, férfi válogatott, női válogatott

A Sydneyben debütáló tékvando Salim József ötödik helyével két pontot szerzett, most minimum két ponttal lettek volna elégedettek, de egyetlen versenyzőjük sem lehet ott. A lovasok egy ponttal is beérték volna, de nekik sem sikerült versenyzőt kijuttatniuk a görög fővárosba. Pillanatnyilag 208 fős a csapat, de még hozzájuk csatlakoznak a teniszezők, várhatóan négyen, és az atléták létszáma nagyobb is lehet, mint amennyit tippeltünk, akkor pedig 220 fő utazhat.