Újabb súlyemelő-balhé

2004.09.17. 10:57
Nem volt elég a három magyar súlyemelő doppingesete, újabb botrány van kialakulóban a sportág hazai vezetésében. Ezúttal nem a versenyzők, hanem a szövetség egyes vezetői vétettek a szabályok ellen. A Blikk információi szerint a szövetség egyes elöljáróinak feleségei a VIP-helyen múlatták idejüket, miközben a főtitkárnak csak sátortábor jutott.
Tovább gyűrűzik a botrány a magyar súlyemelőberkekben. Az athéni olimpián három magyar versenyző - Kecskés Zoltán, Gyurkovics Ferenc és Kovács Zoltán - is doppinggyanúba keveredett és bár az ügynek még messze a vége, de máris itt az újabb "súlyemelő-balhé". A Blikk információi szerint, az olimpiára utazó kísérők kiválasztásakor is furcsa elvek érvényesültek.

Komáromi Lajos, a szövetség felügyelő-bizottságának elnökhelyettese a lapnak elmondta, tudomására jutott, hogy a hazai szövetség több vezetőjének feleségét, élettársát nemcsak kiutaztatták Athénba, hanem - bírói vizsga nélkül - versenybíróknak titulálva VIP-vendégnek kijáró ellátásban részesítették.

A főtitkárnak csak sátor jutott

Komáromi a Blikknek elmondta, az eset azért is felháborító, mert Mercsényi Gyula, a szövetség főtitkára, a falun kívül, sátorban lakott, miközben több elnökségi tag élete párjával együtt hivatalos akkreditációs kártyát kapott, ami csak hivatalos zsűritagoknak jár. "Fel is tettem Faragó András elnökségi tagnak a kérdést, mire ő azt válaszolta, hogy saját költségén volt kint. Ám az akkreditációt és a zsűritagságot nem tudta megmagyarázni"- mondta Komáromi.

Faragó a lapnak úgy nyilatkozott, saját költségén volt kint feleségével az olimpián, arról azonban nem nyilatkozott, hogy egyszerű turistaként hogy kapott, ha kapott akkreditációs kártyát ő és párja is a versenyekre.

Aján keze lehet a dologban

Komáromi azt gyanítja, hogy Faragóékat, illetve két másik feleséget (a Blikk információi szerint László Imre és Mezőfi Miklós doktorok nejeit) az Aján Tamás vezette Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) utaztatta ki. Ez nem bűn, hiszen az IWF saját költségvetéssel dolgozik. A szabályok szerint viszont a hölgyek így sem kaphattak volna bírói akkreditációt.