Lékó testvére biztos Péter sikerében

2004.10.18. 15:10
Lékó Péter hétfőn este saját pályafutása és a magyar sakktörténelem eddigi legnagyobb sikerét érheti el. Amennyiben legalább döntetlenre hozza a Vlagyimir Kramnyik elleni klasszikus sakkvilágbajnoki döntő utolsó játszmáját, úgy ő lesz a világbajnok. Testvére szerint ő lesz.
Hétfőn 15 órakor kezdődik a svájci Brissagóban a klasszikus sakkvilágbajnoki döntő 14., azaz utolsó partija. Az ezúttal sötéttel játszó Lékó Péter 7-6-ra vezet a címvédő orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. Az orosz nagymester csak győzelemmel tarthatja meg címét, míg Lékónak elég a döntetlen is.

Könyv a párharcról

A szombati, 13. összecsapás az eddigi párharc legizgalmasabb, legváltozatosabb meccsét hozta. Az elején Lékó került előnybe, majd egy elhamarkodott lépés után már Kramnyik volt kedvezőbb helyzetben, a magyar sakkozó azonban fantasztikus végjátékot produkálva döntetlenre mentette a találkozót.

Az egymillió svájci frankos díjalapot biztosító brazil Centro Dannemann cég bejelentette, hogy november végén könyv jelenik meg az összecsapásról a mérkőzés egyik német kommentátora, Artur Juszupov és a német olimpiai csapat tagja, Christopher Lutz nagymester elemzéseivel.

Ő lesz a világbajnok

A svájci Brissagóban tartózkodik már Lékó Tamás is, a magyar sakkozó testvére, aki az Indexnek elmondta: "Két napja nagyon ideges vagyok, azt hiszem erre mondjak, hogy pattanásig feszülnek az idegeim. Az előző partit is alig bírtam végignézni, bevallom, nem is sikerült, mert nem láttam az izgalmaktól. Végül Péter kiremizte a játszmát, de a feszültség ezzel csak fokozódik".

A báty természetesen bízik testvérében, bár semmit nem tud arról, Péter miként fog felkészülni, mit eszik, hogyan nyugtatja magát, milyen zenét hallgat. "Tizennégy évesen elkísértem New Yorkba - ekkor vettem részt utoljára az életében -, és amikor ő volt a legfiatalabb nagymester a világon, már akkor is arról álmodozott: ő lesz a világbajnok. Akkor játszottam vele utoljára, és simán kikaptam" - mondta az idősebb Lékó, aki az első parti után találkozott utoljára testvérével.

Hatalmas az érdeklődés

"Céljához még sosem állt ilyen közel, és biztos vagyok benne, hogy nem nyomasztja a teher. Hihetetlen az érdeklődés és a szeretet, ami körülveszi a testvéremet. Szegedről többen jöttek ide, Brissagóba, mint amire számítottam, és tudtommal 300 üzenetet hoztak neki. Írt hat éves gyerek és nyugdíjas is, a telefonom folyamatosan cseng. Sajnálom, hogy a szüleim közül egyikőjük sem lehet a helyszínen, így én tartom a frontot" - mondta Lékó Tamás, aki nem titkoltan ünnepelni érkezett a svájci városba.