Kemény Dénes 2008-ig hosszabbított

2004.12.17. 13:45
Hetek óta izgalomban tartotta a közvéleményt, marad e Kemény Dénes a pólóválogatottunk élén. A kétszeres olimpiai bajnok együttes mesterét az amerikaiak kecsegtették mesés ajánlattal, végül azonban mégis sikerült további négy évre megegyeznie a magyar szövetséggel.
2008 végéig Kemény Dénes marad az olimpiai bajnoki címét Athénban megvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az újabb négy évre szóló szerződést péntek reggel írta alá a sikeredző és Martin György, a sportági szövetség elnöke.

Van ami fontosabb a pénznél

Martin György kijelentette, hogy részletekkel nem kívánnak szolgálni, hozzátette azonban, hogy bár külső támogatót azóta sem sikerült találni, a szövetség megítélése szerint további halogatásnak nem volt helye, s a korábbi elvi egyezségnek megfelelő szerződést kötötték meg Kemény Dénessel.

A régi-új kapitány szakmai kihívásnak minősítette a következő olimpiai ciklusra érvényes megállapodást, melynek lényegét ekként fogalmazta meg: "az akarati tényezők, a motiváltság, az érzelmi dolgok lényegesebbek az anyagi tartalomnál".

Könyv a Dream Team-ről

A szerződéskötés tényét azon a pénteki sajtótájékoztatón jelentették be a felek, amelyen a szövetséggel a Seat Magyarország aláírta újabb egy évre szóló támogatói megállapodását.

Ugyancsak a sajtóösszejövetel keretében mutatták be Csurka Gergely Az igazi Dream Team című könyvét, amely a sydneyi ötkarikás elsőségét Athénban megvédő pólóválogatott tagjaival és kapitányával készült beszélgetésekre épül, bemutatva a főszereplőknek a 2004-es sikerig vezető útját.