Olimpikon birkózó egy maffiaügy gyanúsítottja

A Blikk értesülései szerint a korábban ifjúsági világbajnok, a '96-os olimpián is résztvevő Gelénesi Nándor is vádlott lehet egy nemrég felderített maffiaügyben. Gelénesi állítólag egy bandavezér meggyilkolásában vállalt volna szerepet.
A nyomozati iratok tanúsága szerint az ifjúsági világbajnok birkózó, Gelénesi Nándor is tagja volt annak a csoportnak, amelyik Balatonfüreden meggyilkolta volna a rivális banda vezérét, T. Tibort - írja a Blikk. A harminckét éves Gelénesi részt vett a terepszemlén, és vetetett egy motorkerékpárt, amelyiken a bérgyilkosok elmenekültek volna a helyszínről.

Szabadkártyával indulhatott az olimpián

A Csepelt erősítő győri születésű birkózó egyik legnagyobb sikerét '93-ban aratta, amikor Világkupát nyert, de három év múlva részt vett az atlantai olimpián is. A játékokra nem szerzett kvótát, de szabadkártyával indulhatott, és összességében a tizenhatodik helyen végzett, a negyedik fordulóban esett ki. (A sportág számára ez volt minden idők egyik leggyengébb olimpiája, mert csupán egy pontot szereztek a versenyzők.)

A kilencven kilóban szereplő Gelénesi nem először került összetűzésbe a törvénnyel, '98-ban néhány hétig előzetesbe került, mert emberrablásban való közreműködéssel vádolták. Akkor bűnössége végül nem igazolódott.

Hegedűs megdöbbent

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Hegedűs Csaba megdöbbent a hír hallatán. A kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított olimpiai bajnok, Farkas Péter után újabb birkózó került a rendőrség látókörébe.

Gelénesi ügyének tárgyalására a bulvárlap tudomása szerint áprilisban kerülhet sor, de a rendőrség még keres négy bérgyilkost.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25