Zsinórban harmadszor lehet hokibajnok az Alba Volán

Csütörtökön kezdődik a magyar hokibajnokság négy nyert meccsig tartó döntője. Március 21-ére biztosan kiderül, sikerült-e az Alba Volán FeVitának megvédenie a bajnoki elsőséget, vagy a Dunaújváros vág vissza az öt éve tartó párharcban.
A magyar hokibajnokság nívóját jelzi, hogy a döntőre összehívott sajtótájékoztatón kevés volt a férőhely az újságíróknak. "Jövőre úgy látom, keresnünk kell egy nagyobb termet, mert ezt kinőttük" - vonta le a következtetéseket a tömeg láttán Fehér Imre, a bajnokság névadó szponzorának kommunikációs igazgatója.

Javult a színvonal, jöttek a nézők

A Borsodi Jégkorong Liga négy győzelemig tartó fináléjának nyitómérkőzését csütörtökön játssza az Alba Volán FeVita és a Dunaújváros AC-Invitel. "Büszkék vagyunk a csapatainkra, más ez bajnokság az előző évekhez képest, hiszen volt négy olyan csapat, akik komoly meccseket játszottak, hogy a döntőbe juthassanak. Ami szintén még a színvonal mércéje, hogy a nézők visszajöttek a lelátókra" - mondta Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.

Két fővárosi csapat - az UTE és az FTC - is harcban volt a fináléba jutásért, de csakúgy, mint a 2000/2001-es szezon óta mindig, most is a vidéki gárdák mérkőzhetnek meg az aranyért. A bronzéremért, a döntővel ellentétben, három találkozót kell megnyerni.

Címvédés a cél Fehérvárott

Nagyobb bizakodással a fehérváriak vágnak neki a "csatának", annak ellenére, hogy a válogatott Ocskay Gábort sérülése miatt legalább az első két összecsapáson mellőzniük kell. "Bízom benne, hogy megvédjük a bajnoki címet, ám a forgatókönyv napról napra változik: nincsenek esélyesek és esélytelenek. A legfontosabb, hogy jó meccseket játsszunk és a szurkolók elégedettek legyenek" - összegezte az elvárásokat id. Ocskai Gábor, szakosztály-igazgató.

Kanadai táblázat
1. Ladányi Balázs (DAC) 10 gól, 25 gólpassz, 35 pont
2. Peterdi Imre (DAC) 12+10=22 p.
3. Vas Márton (DAC) 12+8=20 p.
4. Horváth András (DAC) 7+13=20 p.
5. Tokaji Viktor (DAC) 6+14=20 p.
6. Borsos Attila (DAC) 11+7=18 p.
Az Alba Volán kanadai-olasz vezetőedzője, Pat Cortina nagyon udvariasan gratulált a döntőről lemaradó Ferencvárosnak és Újpestnek. Csapata eddigi teljesítményével kapcsolatban elmondta: "eddig lent voltunk, de remélem csak voltunk". Utalt ezzel a két Fraditól elszenvedett vereségre, valamint arra, hogy együttese nem nyert a rendes játékidőben meccset a rájátszásban. A döntővel kapcsolatban csak annyit mondott: "It's a different story", vagyis az egy külön történet.

A DAC-Invitel a maximumra törekszik

Annyi mindenképp közös a két csapatban, hogy külföldi edző dirigálja őket, az újvárosiak két hete váltottak trénert, a svéd Björn Ferber helyett Robert Spisakkal vágnak neki a mindent eldöntő sorozatnak. A szlovák szakember - aki 1998-ban és 2000-ben már hozzásegítette a dunaújvárosiakat a bajnoki elsőséghez - kiemelte: a legfontosabb a taktikai fegyelem lesz.

A Duna-partiak sok problémával küszködtek egész évben, ráadásul a válogatott Tokaji Viktor sérülése is nehezíti a helyzetüket, ennek ellenére a cél, hogy a maximumot kihozzák az egyesületből. "Lehet, hogy csak az ezüst sikerül, de mindent megteszünk, hogy visszavigyük a bajnoki címet Dunaújvárosba" - szögezte le Kőhalmi Tibor, a szakosztály elnöke.

A sárga sisak

Egy újdonsággal is előrukkoltak a szervezők: minden csapat legjobb játékosa sárga színű sapkát fog viselni, s ők szponzori támogatásra is számíthatnak. Alba Volánból Palkovics Krisztián, DAC-Invitelből Ladányi Balázs, míg a bronzmérkőzés résztvevői közül Lubomir Ondov (Újpest) és Hoffmann Attila (Ferencváros) fején lesz látható a megkülönböztető sisak.

A döntő mérkőzéseit - a harmadik találkozót kivéve - élő adásban közvetíti a Sport1.

Az aranycsata menetrendje
március 10., 18óra: Alba Volán FeVita-DAC-Invitel
március 11., 18óra: DAC-Invitel-Alba Volán FeVita
március 14., 18óra: Alba Volán FeVita-DAC-Invitel
március 15., 20óra: DAC-Invitel-Alba Volán FeVita
március 17., 18óra: Alba Volán FeVita-DAC-Invitel
március 18., 18óra: DAC-Invitel-Alba Volán FeVita
március 21., 18óra: Alba Volán FeVita-DAC-Invitel

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25