Novák aktáinak tanulsága
Az első bizonyíték arra, hogy magyar élcsapatok, éljátékosok egymás között adták-vették a meccseiket, a hatvanas években, Nemere ügynök ősszel nyilvánosságra került jelentéseiből derült ki. Az önmagát leleplező kétszeres olimpiai bajnok, Novák Dezső bevallotta a belügynek: 1968 januárjában a Haladás vezetői fejenként tízezer forintot adtak a Ferencváros játékosainak, hogy bukják el szombathelyi találkozójukat. A történészek gyorsan hozzátették: akkoriban kétezer forint volt az átlagkereset. A tízezres összeg egyébként átlagosnak számított más meccseken is.
Az állam tudott a csalásról, de szemet hunyt, pedig alighanem ennél sokkal több mérkőzésen született megegyezéses eredmény. A kétszeres szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán is elismerte egy tévéműsorban: úgy játszottak bundameccset, hogy lehetőleg ne vegye észre a néző, így végződött 4-4-re a '60-as évek végén egy Vasas-Újpest rangadó.
Sallai: Csak prémiumkiegészítés volt, nem bunda
A nyolcvanas évekre csupán annyiban változott a helyzet, hogy még mindig nem ismerik be az akkori elkövetők bundázásukat. Sallai Sándor például a '85-ös Debrecen-Honvéd meccsről pár napja úgy beszélt a Nemzeti Sportban, hogy ők csak "prémiumkiegészítést" kaptak. Annak ellenére, hogy valamennyi csapattag zsebre tehette a húszezer forintot - ebből pár éves Ladához is hozzá lehetett jutni akkoriban -, bűnbaknak a védőt kiáltották ki. A válogatott védőt három évre tiltották el, végül Svájcban fejezte be pályafutását.
A Honvéd egy évvel korábban 6-6-os döntetlent játszott a Volánnal, minek köszönhetően az azóta megszűnt pesti kis csapat bennmaradt, az öt gólt szerző Esterházy gólkirály lett. Az árfolyam vélhetően megegyezett a debrecenivel, a Honvédtól öt pontot levontak, de mivel hattal nyerte a bajnokságot, első maradt. A Volánnál ugyanakkor nem számítottak arra, hogy a Diósgyőrben szereplő Nyíregyháza is pénzt áldoz bennmaradásra, és 7-2-re nyer. Végül a Diósgyőr mellett mindkét csapat kiesett.
A vb-gólkirály Rossi eltiltását mérsékelték
Olaszországban ettől függetlenül évről évre adódnak próbálkozások, a tavalyi kupasorozatban is kiderült néhány játékosról, hogy pénzt fogadott el az eredmény befolyásolásáért. A nyolc érintett közül a modenai Antonio Marasco kapta a legsúlyosabb büntetést, őt három évre, míg a palermói Generoso Rossit egyre tiltották el.
Bulgáriában feltárták a bundákat
A volt szocialista országok közül Bulgáriában nyíltabban tárták fel a vesztegetéseket, mint itthon. Következésképp a mexikói világbajnokságra készülő csapatot a kapitány úgy állította össze, ki volt épp szabadlábon kiszemeltjei közül. Akkor a két nagy múltú csapatot, a Levszkit és a CSZKA Szófiát névváltoztatásra kényszerítették, előbbi a Vitosa, utóbbi a Szredec nevet kapta. Lengyelországban, '93-ban a Legia bajnoki címével fizetett sorsdöntő meccsének megvásárlásáért.
Valószínűleg az addig remeklő peruiak sem ok nélkül kaptak ki 6-0-ra '78-as vb-n a házigazda Argentínától utolsó, nekik már tét nélküli meccsükön. Az argentinok hat lőtt góllal kerülhettek a brazilok elé.
A 2002-es világbajnokságon Dél-Korea érezhető bírói nyomás alatt jutott az elődöntőbe, a tizenhat között Moreno játékvezető nyilvánvaló segítségével ejtették ki az olaszokat. Moreno luxusutazást kapott, terepjárót, a bankszámlája is meghízott, de ártatlan maradt.
A legutóbbi Európa-bajnokságon a svédek és a dánok találkoztak a befejező csoportkörben, és a sors úgy hozta, ha 2-2-t játszanak, akkor a másik meccsen az olaszok akár tíz gólt is lőhetnek a bolgároknak, akkor sem juthatnak tovább. Talán nem is meglepetés, 2-2 lett az északi rangadó. Az érintettek mindvégig tagadtak, az olasz kapitány sem vádolt senkit.
Franciaországban '94-ben lepleződött le a Marseille elnökének, Bernard Tapie-nak bundázása. Tapie a Valenciennes játékosait vesztegette meg, de ők az esetet jelentették a szövetségnek, így a '93-ban BEK-győztes társulat egy évvel később a másodosztályba kényszerült, a Világkupa fináléját sem játszhatta le, és a Milan ugrott be helyette. A politikában is szerepet vállaló Tapie féléves börtönbüntetése után úgy nyilatkozott, ő szereti a valenciennes-i embereket, és nem adott pénzt a csapat játékosainak.
A Kijev nercbundákat adott volna a bundáért
A bundatörténetben a kilencvenes évek közepén állt be fordulat. Feltehetően az ukrán Dinamo Kijev vezetői jöttek rá először arra, hogy a rivális megvesztegetésénél sokkal hatékonyabb és üdvözítőbb lehet, ha a játékvezetőnek kínálnak fel egy kisebb összeget. A spanyol Lopez Nieto megkörnyékezése után azonnal tájékoztatta főnökeit, hogy az ukránok nercbundákkal és készpénzzel akarták őt "helyes útra téríteni". Később a bíró önmagával is ellentmondásba keveredett, ám a kijeviek - noha megnyerték a dán Aalborg elleni '95-ös Bajnokok Ligája-selejtezőt - kénytelenek voltak átadni helyüket riválisuknak.
A bíró megvesztegetésének azóta kultúrája lett, hiszen a cseh ligában is bebizonyosodott, hogy a Synot Sparta Praha elleni győzelmében jelentős szerepet vállalt Stanislav Hruska. 175 ezer koronáért (1,35 millió forint). Hruskát letartóztatták, eltiltották, később pedig kiderült, a szövetség elnöke is érintett az ügyben, mert tudott az "irányított" bíróküldésről.
Hoyzer maffiakapcsolatai
A bokszfőnök börtönt kapott
Ez az ügy már érinti a bunda jelenlegi sikerágazatát, a szerencsejátékot, a fogadásokat. Az Egyesült Államokban erre már jóval korábban rájöttek a sportból megélni kívánók. Igaz, a bokszban a hatvanas évektől már nem volt számottevő botrány, négy éve a világranglista manipulálásáért, csúszópénzek elfogadásáért a Nemzetközi Boksz Föderáció (IBF) elnöke, Robert W. Lee huszonkét hónapos börtönbüntetést kapott.
A legemlékezetesebb gyanús eset a hatvanas évekre tehető, amikor a maffia egyik verőembereként is emlegetett nehézsúlyú Sonny Liston kétszer is kikapott Muhammad Alitól. Előbb a hetedik, aztán az első menetben, a publikum mindkét alkalommal biztos volt a bundában, de egyszer sem igazolódott a feltételezés. Liston rejtélyes halála előtti utolsó meccsén a pletykák szerint nem lett volna szabad nyernie, mégis megtette.
A filmekben többször volt téma az amerikai futball tisztátalansága is, de a sportágban komoly botrány '63 óta nem tört ki. Akkor a Greenbay Packers sztár irányítója, Paul Hornung és a Detroit Lions védője, Alex Karras egyaránt egyéves eltiltást kapott, mert fogadtak egymás elleni meccseikre. Nemzeti felháborodást váltott ki a liga vezetőjének, Pete Rozelle-nek keménykezűsége, de kétségtelenül hatásos volt.
A baseball-legendát még nem rehabilitálták
Félmillió dolláros haszon a kosarasoknál
A kosárlabda általában mentes volt a korrupciós ügyektől, 1994-ben azonban az egyetemi bajnokságban igen komoly botrány robbant ki. Az illegális fogadásokból élő Benny Silman az arizonai csapat egyik ászával, Steven "Hedake" Smithszel került barátságba, és mivel Smith tartozott neki, a játékossal - aki nem mellékesen a csapat történetének második legjobb dobója volt -, könnyen meg tudta beszélni, hány ponttal nyerjék meg meccseiket.
Silman két maffiacsoporttal is kapcsolatot ápolt, és végül azon le, hogy egy jelentéktelen mérkőzésre mindkét társaság meglepően nagy összeget áldozott. Silman és társai több mint félmillió dollárt kasszíroztak hatvanegy meccsen, de négy év börtönt kapott. Smith karrierje derékba törött, pedig csak húszezer dollárt keresett a bolton.
A pillanatnyilag szünetelő NHL-t nem rengette meg bundabotrány, a norvég bajnokságot viszont elképzelhető, hogy hamarosan igencsak meg fogja. Állítólag a ligában alkalmazott második vonalbeli cseh játékosok a főszereplői az ügynek, és azért buktak le, mert hazájukban indokolatlanul nagy összegű fogadásokat kötöttek a meccsekre.
A kajakosok vétkessége nem igazolódott
Magyarországon az első fogadási botrány '98-ban robbant ki, és egy olyan sportágban, amelyikre kevesen gondoltak. A szegedi kajak-kenu világbajnokságon a sportág első olimpiai bajnoka, Fábián László megvádolta az általa edzett négyest, hogy azért nem akartak nyerni, mert második helyükre fogadtak a Tippmixen. A gyanú nem igazolódott be, Fábiánt elhagyták tanítványai, köztük a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is.
Magyar sajátosság, hogy fogadási botrányban eddig senkinek sem igazolódott minden kétséget kizáróan a vétkessége, noha többször gyanúsan nagy összegű fogadások és váratlan eredmények születtek bajnoki labdarúgó mérkőzéseken.
Hamar: Nem követtem el semmit
A legutóbbi magyar bundaügy viszont nem tartozik ebbe a kategóriába, mert áldozata is lett: Hamar István. A kispesti támadó egyéves eltiltást kapott, csak az nem derült ki, pontosan mi történt, miben vétkezett. Hamar úgy védekezett, ő nem bundázásra biztatta - telefonon - volt csapattársát a Videoton-Kispest mérkőzés előtt, csak kölcsönadott cd-jét szerette volna visszakérni tőle. A liga bizonyítékokat ígért, de nem hozott nyilvánosságra kézzelfogható tényeket. "Már többször mondtam, de most újra kijelentem: a Honvéd azért is esett ki az első osztályból, mert akkor a liga hagyta magát félrevezetni néhány fehérvári vezető által, akik hamis vádakkal illettek és bundázással vádoltak. Az élet bizonyította, hogy nem követtem el semmit, az sem véletlen, hogy az ORFK nyomoz már az akkori fehérvári vezetők ügyében" - mondta az események után másfél évvel a sportlapnak a jelenleg a Jászapátit erősítő válogatott csatár.
Ázsiában is terjed a bunda
A bundázás a futball népszerűségével együtt pár éve tört utat magának Ázsiában. Vietnamban például Vu Nu Tant öt évre tiltották el, mert egy válogatott meccset értékesített. Kína is egyre fertőzöttebb, igaz eddig csak a másodosztály. Szingapúrban öthónapos börtönt kapott két kísérletező, de a hatalmas nyereség miatt akadnak újabb próbálkozók. Az országban egyébként hazugságvizsgáló használatát is bevetették a gyanús meccsek felderítése érdekében.
Ám odáig az ázsiai próbálkozók sem jutottak el, mint a román Pietra Neamt kézilabdacsapatának elnöke, Petru Paleu. Paleu - hirdetésben - felhívást intézett ellenfeleihez, miszerint bárkivel hajlandó a bundázásra, mert kizárólag úgy tud segíteni csapata kilátástalan anyagi helyzetén.
A rendezést Sydney kapta meg, de ennél jóval nagyobb felháborodást váltott ki az ezt követő leleplezés. A NOB egyik alelnöke, a svájci Marc Hodler talán ezen felbuzdulva kezdett nyomozni, miként kapta meg Salt Lake City a 2002-es téli játékokat.
A korrupció gyorsan kiderült, a botrány miatt négy NOB-tag már a vizsgálatok befejezése előtt lemondott tagságáról, később hatot a közgyűlés zárt ki a szervezetből. További kilencen kaptak különböző mértékű és súlyú feddést, illetve figyelmeztetést. Köztük az azóta hazájában sikkasztás miatt két évre elítélt akkori alelnök, a dél-koreai Kim Un Jong. A vizsgálat kiderítette, a város humanitárius segélyalapjából NOB-tagok gyermekeinek tanulmányait és utazásait támogatták.
A viharos előzmények után a játékokon is példátlan botrány alakult ki. Az orosz műkorcsolyázó páros, Sziharulidze és Berezsnaja egy alvilági kapcsolatokkal is rendelkező üzletember nyomásának köszönhetően lett a legjobb. Alizman Tohtahunov kijelentette, ha elesnek, akkor is az ő nyakukba kerül az aranyérem. A páros nem esett el, de a lefizetett pontozók kihozták győzelmüket, holott a legjobb kűrt a kanadai Sale-Pelletier duó mutatta be. A közönség hosszasan tüntetett, a megtépázott tekintélyű, de új vezetés alá kerülő - Jacques Rogge-ot 2001-ben választották meg - NOB nyomozást indított, ennek eredményeként végül mindkét páros megkapta az aranyérmet.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár



Rovataink a Facebookon